MEGSZAKADT A HOSSZÚ VERETLEN SOROZAT
A Fizz Liga 29. fordulójában az MTK Budapest otthonába látogattunk. A Kisvárda elleni mérkőzéshez képest mindössze egy helyen változott a kezdőcsapat: sárga lap miatti eltiltását követően visszatért a középpályára Fabricio Amato, míg Aiden Harangi sérülés miatt nem lehetett a keret tagja.

Jó iramban kezdődött a mérkőzés, a kapuk előtt pedig Gundel-Takácsnak akadt több dolga az első tizenöt percben. Molnár Ádin és Kerezsi Zalán is próbálkozott lövéssel: előbbi külsővel elgurított labdája elhaladt a jobb kapufa mellett, míg Kerezsi a védők szorításában Gundel-Takács ölébe lőtt.
A 17. percben megérkezett az első kaput találó zalaegerszegi lövés is. Joao Victor vezette a labdát a bal szélen, majd Kiss Bence elé passzolt. Kiss ütemet nyert az előtte álló védőn, és középről próbálkozhatott, ám a lövést nem sikerült eléggé helyezni, így Hegyi gond nélkül fogta.
Nem sokkal később Molnár Ádin bolondította meg a védelmet a jobb szélen, majd középre passzolt. A lekészítésre Szendrei ért vissza jó ütemben, majd Amato fejjel tisztázott. A labda azonban Zeljkovic elé pattant, aki kapásból lőtt. A löket nem sokkal ment mellé, Gundel-Takács is elvetődött a bal alsó sarok felé.
Ahogy letelt a mérkőzés első harmada, a játék meglehetősen lelassult. Sok szabálytalanság tördelte a támadásokat, és a labda is gyakran cserélt gazdát. Nagy helyzeteket nem láttunk, majd a 35. percben egy MTK-lövés törte meg a csendet: Átrok Zalán lőtt fölé mintegy 22 méterről Kádár passza után.
A 39. percben egy sarokrúgás után Maxsuell verte meg védőjét a bal oldalon, majd középre lőtt. A labdába Várkonyi Bence szép mozdulattal, sarokkal ért bele, így a játékszer a rövid sarok felé tartott. Hegyi résen volt, és ütni tudta a váratlan próbálkozást.
Igazán nagy helyzetet egyik csapat sem tudott kialakítani az első játékrészben. Gól és sérülés nem történt, így Dr. Csonka Bence játékvezető hosszabbítás nélkül fújta le a félidőt. A szünet talán mindkét fél számára jól jött.
.jpg)
A második félidőt góllal kezdte a hazai csapat. Szép akció végén a jobb szélről Németh kanyarította át a labdát remek ütemben a túloldalra Átrok elé, aki tisztán lépett ki, majd kapásból, bal lábbal visszakészített a védők mögé érkező Kerezsi elé. Kerezsi Zalán zavartalanul passzolt a hálóba. (1–0)
Az 53. percben ismét egy MTK-ziccer következett. A jobb oldali beadás után a labda beragadt Akpe Victory lábai alatt, így Zeljkovic elé került. A védelmi hibát követően a szlovén játékos bal lábbal, kapásból lőtt mintegy nyolc méterről, de nagy helyzetben fölé emelt.
A 64. percben az MTK Budapest megszerezte a második találatát. Saját szögletzászlónknál végeztünk el egy bedobást, amelyből Daniel Lima párharcot veszített. A megszerzett labdával Kovács tört be a tizenhatoson belülre, majd középre passzolt, ahol ismét Kerezsi érkezett. Ezúttal sem volt nehéz dolga: ő is, és az MTK is duplázott. (2–0)
A hajrára ugyan érkeztek friss emberek a csapatba, de továbbra is az MTK tűnt veszélyesebbnek. A 77. percben Jurek cselezte be magát a bal oldalon az alapvonalig, ahonnan okosan gurított vissza. Armalas érkezett, és a jobb sarok felé lőtt, de Szendrei nagyot blokkolt.
A 90. percben, a mérkőzés lezárásaként megszületett a hazaiak harmadik gólja. A csereként beállt Teixeira labdát veszített a tizenhatos előterében, amely Plsek elé került. Ismét visszakészítés érkezett a bal oldalról, amire ezúttal Jurek csapott le, és egy igazítás után, takarásból, bal lábbal laposan a hálóba lőtt. (3–0)
Kissé fáradt és pontatlan játékot mutattunk a második félidőben, ellenfelünk pedig kíméletlenül használta ki a lehetőségeit. Az utolsó percekben mindent feltettünk a szépítő gól megszerzéséért, de sajnos nem jártunk sikerrel. A végeredmény: MTK Budapest–ZTE FC 3–0.
ÉRTÉKELÉSEK:
Nuno Campos
„Gratulálok az MTK Budapest csapatának, mert teljesen megérdemelten nyerte meg a mai találkozót. Nem játszottunk jól, és egy hosszú szezon során előfordul, hogy időnként gyengébben teljesít a csapat. Az a fontos, hogyan reagálunk erre a vereségre. Tanulnunk kell a mai hibáinkból, és még több energiát kell beletennünk a következő mérkőzésbe, hiszen remek szezonunk van, és nem ezt az arcunkat szeretnénk megmutatni az idény végéhez érve.”
Várkonyi Bence
„Megérdemelten nyert az MTK, jobbak voltak ma. A hibákkal foglalkoznunk kell, és vissza kell térnünk ahhoz a játékhoz, amit már mondhatni megszokhattak tőlünk a szurkolók. Előre tekintünk, hiszen a kupában is fontos mérkőzés előtt állunk. Most kaptunk egy ütést, de tudjuk, hogy fel kell állnunk, és úgy kell folytatnunk, mint mielőtt véget ért ez a hosszú veretlen széria.”
Megszakadt tehát a tíz mérkőzés óta tartott veretlenségi sorozat. A következő fordulóban ismét hazai környezetben lépünk pályára: április 18-án a Kolorcity Kazincbarcika SC együttesét fogadjuk a ZTE Arénában. Ne feledjétek, hogy hétfőn rajtol a kutyatápgyűjtés, amelynek során a Bogáncs Zalaegerszegi Állatvédő Egyesület számára gyűjtünk. Az adományokat egész héten a ZTE Shopban várjuk nyitvatartási időben, majd a mérkőzés napján a kijelölt gyűjtőponton is leadhatók. Találkozunk otthon – hajrá, ZTE!
.jpg)
ÖSSZEÁLLÍTÁSOK
MTK BUDAPEST
47 HEGYI – 4 BERIASHVILI – 6 KATA (90+1’ HORVÁTH) – 7 MOLNÁR (66’ JUREK) – 8 NÉMETH – 20 KEREZSI (82’ PLSEK) – 21 ÁTROK (65’ VITÁLYOS) – 25 KÁDÁR – 26 ARMALAS – 27 KOVÁCS – 80 ZELJKOVIC
ZTE FC
1 GUNDEL-TAKÁCS – 5 VÁRKONYI – 7 SKRIBEK (71’ TCHICAMBOUD) – 8 CSONKA – 11 SZENDREI – 18 CALDERÓN – 23 MAXSUELL (62’ LIMA) – 30 AMATO (86’ PETRÓK) – 49 KISS (71’ TEIXEIRA) – 55 AKPE – 70 JOAO VICTOR (71’ ALFONSO)








.jpg)

.png)
.png)
.png)










