Kéthetes szünet után ismét teljes fordulót rendeznek a Merkantil bank ligában, csapatunk – immár az éllovas pozíciójában – ezúttal idegenben, a Kazincbarcika vendégeként lép pályára.

 

Jelenleg ZTE szimpatizánsként jó érzés a táblázatra nézni, főleg annak tükrében, hogy néhány hónapja még a bennmaradás matematikai esélyeit számolgatták a zalai szurkolók, az is nyilvánvaló azonban, hogy az esélyesség terhét viselni sem mindig könnyű.

A listavezető ellen mindenki kettőzött erővel lép pályára, vasárnapi ellenfelünk pedig különösen nagy odafigyelést érdemlő csapat, hiszen a négy fordulóval ezelőtt lezajlott edzőváltás óta veretlenek.
Négy mérkőzős, tíz pont, 10:1-es gólkülönbség, ez Gálhidi György csapatának mérlege.

Csupán az érdekesség kedvéért ugyanez zalaegerszegi szempontból így néz ki:
Négy mérkőzés, ugyancsak tíz pont, 8:3-as gólkülönbség a ZTE javára.

Ha csupán az eredményeket nézzük, akkor a másodosztály két legjobb formában lévő csapata mérkőzik egymással Putnokon (a Kazincbarcika itt rendezi hazai mérkőzéseit), ha pedig a csapatok egymás elleni összecsapásait vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy a két együttes mindössze két alkalommal találkozott egymással bajnoki mérkőzésen. 

A fentiek miatt az eredményekből különleges következtetéseket levonni nem lehet, de tény, hogy csapatunknak bajnoki mérkőzésen még nem sikerült legyőznie vasárnapi ellenfelét. 
A 2017/18-as másodosztályú bajnokságban Zalaegerszegen 2:2-es döntetlen, míg Tiszaújvárosban (tavaly ott játszott a Kazincbarcika) 2:0 arányú hazai győzelem született.Nem számíthatunk tehát könnyű mérkőzésre most sem, ám a léc immár magasan van a ZTE előtt.

Listavezetőként, idegenben veretlenül érkezünk Putnokra, s minden zalai szurkoló vágya, hogy ugyanígy távozzunk is onnan!
A mérkőzést a Zalasport élőben közvetíti, a kezdő sípszó vasárnap délután 14:30-kor hangzik fel Putnokon.

Hajrá ZTE!

/ megosztás