A tokiói olimpiára készülő Szűcs Valdó nagy elismeréssel beszélt a májusban átadott sportkomplexumunkról.

Idén május 12-én, NB II-es bajnokcsapatunk ünneplésének napján adtuk át a ZTE Aréna mögött elkészült sportkomplexumot, ami az évek során folyamatosan fejlődött, szépült: teljesen új, két teljes futballpálya méretű terület biztosít edzéslehetőséget utánpótlásunk számára, megépült a „ketreces” és a műfüves pálya közötti lelátó, új gyepszőnyeget kapott a „ketreces” pálya, majd májusban sor került az atlétikai képességfejlesztő pálya átadására is. A pálya egyik megálmodója klubunk korábbi erőnléti edzője, a tragikus hirtelenséggel elhunyt Simon Balla István egykori válogatott atléta. Az ötlet megvalósítását szívügyének tekintette tulajdonosunk, Végh Gábor, aki a sportkomplexum-avatón az önkormányzat kitüntető oklevelét vehette át a klub érdekében kifejtett eddigi munkájáért. Simon Balla István emlékére pedig emléktábla tiszteleg az atlétikai képességfejlesztő pálya bejáratánál.

Az atlétikai képességfejlesztő pálya nem csak a labdarúgók koordinációfejlesztése szempontjából rendkívül hasznos, hanem a többi sportág képviselői (legyen szó csapat- vagy egyéni sportról) is komoly hasznát vehetik. Meglátogatta a létesítményt a sokszoros magyar bajnok, nemzetközi szinten is komolyan jegyzett, magyar válogatott és a tokiói olimpiára készülő Szűcs Valdó, a Zalaszám-ZAC atlétája is, aki nagy elismeréssel beszélt a pályáról.

- Ez a pálya a futballistáknak és az atlétáknak egyaránt szuper lehetőségeket kínál – kezdte Szűcs Valdó. – A három fokozatú lépcső például a téli felkészülésnél a leghasznosabb, és nálunk, atlétáknál ez az egyik legfontosabb időszak, ami megalapozza az egész évünket. Jól lehet gyakorolni a lépéshosszokat, a legfontosabb izmunkat, a hajlítót is nagyon fejlesztik a lépcsők. Előnyös még, hogy van két, különböző emelkedésű rekortános pálya, valamint műfüves is. Ez a labdarúgóknak a megindulásoknál jelenthet igazán sokat, de nálunk is óriási a rajt jelentősége, pont azért futunk és rajtolunk rendszeresen dombon.

A gátfutó szerint nem csak a labdarúgóknak és az atlétáknak hasznos a pálya.

- Célszerű lejönni minden sportolónak, így a kosárlabdázóknak is, azt például Amerikában láttam, ahogy hasonló pályán készülnek. Rengeteg variációt találhatnak ki az edzők, például lehet az emelkedőn 10 kilós mellényben is futni, de még sorolhatnám, és ez alatt nagyon sok hasznos mérés végezhető. Amikor Barcelonában jártam, ott is találkoztam atlétikai képességfejlesztő pályákkal, amiket labdarúgók használnak, például a rekortános lábtengópálya is erősíti a lábat, ezáltal rengeteget lehet fejlődni. A különböző emelkedésű sávok pedig akár rehabilitáció során is hasznosak, hiszen egy sérülés után nyilván nem megy a játékos a meredekebbre, hanem az enyhébben emelkedőn fut. A domb- és lejtőfutás fontos a rehabilitációnál, erősíti a hajlítókat, angliai edzőm, James Hillier mindig a dombra küld futni, amikor valamim fáj. A teljesen egészséges játékosok pedig izomépítésre is használhatják

Valdót – aki fiatalabb korában a labdarúgással is próbálkozott - arról is kérdeztük, mekkora az atlétikus képességek szerepe a fociban.

- Mindennek ez az alapja. Nagyon fontos, hogy valaki ügyes legyen, de Ronaldóék, vagy például a kosaras világsztárok is rengeteg atlétikai feladatot használnak a felkészülésüknél. Ronaldo például láthatóan rendkívül gyors, ami nem csak adottság, hanem rengeteg hozzáértő munka eredménye is. Nyilván „ért a labdához”, de a gyorsasága nélkül nem tudna ilyen szinten játszani. Ha nincsenek meg a megfelelő alapok, nem lehet magas szinte eljutni. Öröm látni, hogy a futballban is megjelentek az erőnléti edzők, és nagyobb stábok dolgoznak, amelyekben mindenki a saját szakterületéért felel.

A 24 esztendős atléta karrierje eddigi legjobb évének tartja 2019-et. Beszélgetésünkre a dohai világbajnokságról tért haza, célja pedig egyértelműen a tokiói olimpiára való kijutás és ott a döntőbe kerülés. Idén az Európa-ranglistán a 110 gátasok között a legjobb nyolcban van, a világranglistán pedig már volt a legjobb 25 között. A ZTE FC nevében is sok sikert kívánunk neki!

- Óházy Bálint -