Az első félidei hazai vezetés után McWoods még kiegyenlített, a 94. percben azonban Ristevski góljával nyert az Újpest.

Csapatunk az OTP Bank Liga 32. fordulójában, szezonbeli utolsó idegenbeli mérkőzésén lépett pályára a Szusza Ferenc Stadionban. A Honvédot legyőző kezdő tizenegy két helyen változott öt sárga lapos eltiltás miatt: Bolla helyén Kocsis, Bőle helyén Babati kapott lehetőséget a kezdőben.

A bennmaradásért nagy küzdelmet folytató hazaiak aktívan kezdtek, Zsótér közeli lövéssel, majd fejessel veszélyeztetett, de Demjén mindkétszer a helyén volt, majd Bobál Dávid mentett fontos pillanatban egy bal oldalról érkező beadásnál. Kocsisnak egy rossz mozdulat után rövid időre el kellett hagynia a játékteret ápolás miatt, de szerencsére vissza tudott térni a pályára.

A másik oldalon több veszélyes, kapu elé érkező labdát tisztáztak az újpesti védők, majd a 31. minutumban Mitrovic szabadrúgása után Bobál Gergely csúsztatott, Banai védeni tudott. A 32. percben hazai részről Zsótér kapáslövése a kapufáról pattant az alapvonalon túlra.

A 37. percben vezetést szerzett az Újpest: egy kapu előtti kavarodás után Zsótér lövésénél Demjén még mentett, azonban Simon Krisztián az elé kerülő labdát estében a kapuba tudta lőni (1-0).

 

A második játékrészt a mieink kezdték jobban, ami lehetőségekben is megmutatkozott. Az 52. percben Bedi közel 30 méterről vette célba az újpesti kaput, kevéssel tévesztett célt, majd Radó lekészítése után Bobál Gergely lőtt, de Banai védett.

A 63. percben Kocsis távolról vette célba a kaput, Banainak nyújtózkodni kellett a jobb alsó saroknál, hogy szögletre tudja ütni a labdát.

A 70. minutumban Simon lőtt kapunk fölé, válaszul a 71.-ben ismét közel álltunk az egyenlítéshez: Bedi lövését ütötte ki Banai, a kipattanóra Barczi érkezett, de az újpesti hálóőr ismét menteni tudott. A 78. percben Babati lőtt 16 méterről, a hazaiak kapusa a jobb alsónál védett.

A 83. percben aztán a csereként beállt McWoods kiegyenlített: Kocsis adott be a jobb oldalról, csatárunk pedig remekül érkezve a kapu bal oldalába lőtt (1-1). Mikor már úgy nézett ki, hogy döntetlennel ér véget a mérkőzés, jött a hidegzuhany: a 94. percben Burekovic ívelt fel egy - véleményes - szabadrúgást, amit a hosszún érkező Ristevski hálónkba lőtt, megszerezve a három pontot a hazaiaknak (2-1).

Az idény utolsó meccsén szombaton 15:15-től a MOL Fehérvár FC-t fogadjuk a ZTE Arénában.

Újpest FC – ZTE FC 2-1 (1-0)
Újpest FC: Banai – Balázs B., Heris, Risztevszki, Burekovic – Onovo, Nwobodo – Simon K. (Szakály, 76.), Zsótér (Koszta, 63.), Perosevic (Bacsa, 63.) – Novothny
ZTE FC: Demjén – Kocsis, Szépe, Bobál D., Tamás – Mitrovic (Ikoba, 72.), Bedi – Babati (McWoods, 79.), Barczi, Radó – Bobál G. (Katelaris, 60.)
Gólszerzők: Simon K. (37.), Ristevski (94.) ill. McWoods (83.)
Sárga lap: Novothny (88.) ill. Kocsis (44.)
Piros lap: -

(fotó: ujpestfc.hu-Réti Zsolt)