THSE Szabadkikötő - ZTE FC II.   0 - 2  (0-1)

Második csapatunk újabb skalpot szerzett az NB3 12. fordulójában. A Csepelen megrendezett mérkőzésen a THSE Szabadkikötő vendégeként léptünk pályára a vasárnap folyamán. A küzdelmes találkozón kevés helyzetet láthatott a kilátogató közönség. Mindkét félidő utolsó percében sikerült egy-egy akciót gólra váltanunk, így megérdemelt győzelmet arattunk. Említést érdemel, hogy Köcse Bence magabiztos játékán kívül bravúrokat is bemutatott.

ZTE FC II.:
Köcse - Földvári, Szépe, Sebestyén, Samedo - Simó, Németh - Papp (Kiss Á., 83.), Zimonyi (Abért, 90), Szökrönyös D. (Bedő, 90.) - Fehér (Hegedűs, 70.)

Gólok:
1. A 45. percben Zimonyi cselezgetett az ellenfél tizenhatosán belül, lövését blokkolták, azonban labdája a mélységből érkező Papp elé került, aki 7 méterről laposan a bal alsóba gurított.

2. A 90. percben egy gyors kontra végén Szökrönyös vezette a labdát keresztbe a bal oldalról a védők között, már csak a kapussal állt szemben mikor önzetlenül legurította a labdát Zimonyi elé, aki az üres kapuba gurított!

Bravó fiúk! Hajrá ZTE!