Babati Benjamin és Kocsis Gergő után újabb alapemberünkkel állapodtunk meg.

Két alapemberünk, a csapatkapitány Babati Benjamin és Kocsis Gergő után újabb meghatározó játékosunkkal állapodott meg a folytatásról Végh Gábor tulajdonos: a tél óta csapatunkat erősítő középpályás, Grumic Miroslav kék-fehérben folytatja az NB I-ben is, új szerződése 2020 nyaráig szól. 

- A feljutás után egyértelmű volt, hogy maradni szeretnék, és az NB I-ben is a Zalaegerszeg színeiért akarok küzdeni - mondta Grumic a szerződéshosszabbítás után. - Az élvonalban is jó játékkal és győzelmekkel szeretnénk majd megörvendeztetni szurkolóinkat, amihez természetesen én is minél jobb játékkal szeretnék hozzájárulni.

Középpályásunk a tavasz folyamán 14 bajnokin lépett pályára kezdőként, ezeken két gólt szerzett és két gólpasszt adott. Legfontosabb találatát a Gyirmót elleni, idegenbeli rangadón szerezte, ahol az ő góljával szereztünk vezetést az első félidőben, ezen kívül a bajnoki címünket matematikailag is bebiztosítő, Budafok elleni 4-1-es siker alkalmával vette be az ellenfél kapuját.

Grumának sok sikert kívánunk a folytatásban is!