Új vezetőedzővel kezdi meg a bajnokságot U19-es korosztályunk

U19-es együttesünk újdonsült vezetőedzővel kezdi meg a 2025/2026-os szezont, ugyanis Csóka Zsolttól a ZTE II-vel bajnoki címet ünnepelhető Horváth Gábor vette át a fiúk irányítását. Vele beszélgettünk a változásokról, a tehetségekről, a felkészülésről és a célokról is.

ELSŐ BENYOMÁSOK

„Nem volt számomra ismeretlen a korosztály, hiszen az elmúlt évben a második csapatnál sok játékossal dolgoztam már együtt, próbáltuk fejleszteni a fiatalokat. Korábban Csóka Zsoltinak többször is segítettem, mindenkit jól ismerek.”

VÁLTOZÁSOKBÓL NINCS HIÁNY

„A 2007-ben született játékosokhoz csatlakoztak a 2008-asok, akik szintén a szemem előtt dolgoztak, több mérkőzésüket is megtekintettem. Nem egyszerű, hogy két korosztályból kell egy új csapatot formálni. Néhány játékos tanulmányai miatt máshol folytatja pályafutását (Gazdag Botond, Szente Dávid, Király Kornél és Németh Dávid), nekik ezúton is sok sikert kívánok! Új igazolás nem érkezett, de több fiatalabb kiemelt tehetségünk is van és előfordulhat, hogy majd nálunk is kipróbálhatják magukat.”

A 2006-ban született játékosok pedig kiöregedtek az U19-es korosztályból, így többen is a Zala Megyei I. osztályban szereplő ZTE II-ben futballozhatnak az új bajnoki kiírásban, de akad olyan is, akik máshol folytatják a labdarúgást.

A GÓLKIRÁLYRA MÉG SZÁMÍTHATNAK

A 2024/2025-ös idényben az MLSZ U19-es Alap csoportjának gólkirálya csapatunk játékosa, a 2007-es születésű Csonka Gergő volt, 17 találattal. A gólveszélyes támadóra továbbra is számíthat Horváth Gábor és a második csapatnál Gonzalo Escudero is.

Csonka Geri bontogatja szárnyait és úgy gondolom, hogy már a második csapatban is megmutathatja tehetségét. Számolunk vele mi is, lesz alkalom amikor nálunk léphet pályára, de mellette is vannak olyan támadóink az utánpótlásban, akik megfelelően tudják pótolni, amennyiben tudásuk legjavát nyújtják.”

A FELKÉSZÜLÉSRŐL

„Egy érdekes felkészülésen vagyunk, négy hete dolgozunk, és az elején még a második csapatnak is én tartottam az edzéseket. Utána pedig tehetséges külföldi edzők jöttek a Megye I.-ben szereplő csapathoz és velük együtt csináltunk egy fizikálisan és mentálisan is megterhelő felkészülést. Most már külön utakon folytatjuk, de ezentúl is kemény munkával készülünk fel a bajnokságra.”

CÉLOK AZ ÚJ IDÉNYRE

„Az elmúlt években is arra törekedtem, hogy a játékosok egyéni fejlődését támogassam. Ez számomra nagyon fontos, de azt gondolom, hogy ebben a korban már az eredményesség is az. Mindenképpen szeretném, ha a játékosok fejlődnének, de mindig a győzelemre törekszünk. Kiszámíthatatlan a mezőny, hiszen minden csapatnál kicserélődtek a játékosok, de aki ismer, az tudja, hogy a lehető legtöbbet szeretném kihozni a gárdából és a tabella elején akarunk végezni.”

U19-es korosztályunk számára jövő héten kezdődik meg a bajnokság, első útjuk pedig egyenesen Nyíregyházára fog tartani.

Sok sikert kívánunk Horváth Gábornak és a srácoknak is! Hajrá, ZTE!