ELSŐ GYŐZELMÜNK A MAGYAR KUPÁBAN ÉRKEZETT EL
Idén is a 3. fordulóban csatlakoztunk be a Magyar Kupa kiírásába, amit ezúttal Vásárosnamény ellen kezdtünk meg szeptember 13-án. Szakmai stábunk több olyan játékosnak is bizalmat szavazott a találkozón, akik eddig kevesebb szerephez jutottak, de így is magabiztos játékot láthattunk a fiúktól.
Ahogy az várható volt, domináns játékkal kezdtük meg a találkozót, megpróbáltuk beszorítani a hazaiakat a kapu elé és higgadtan vártunk az előttünk álló lehetőségekre, amelyek közül az első már a 7. percben elérkezett. Papp Csongor nagy lendülettel, teljesen tisztán tudott megindulni a bal szélen egy középről kitekert labdával. Papp felnézett és pontosan tette a kapu elé a játékszert, amelyre Daniel Lima érkezett. Kilencesünk bevetette magát a beadásra és jobb lábbal a kapu bal felső sarkába helyezett. A hazaiak kapusának, Nagy Péternek esélye sem volt. (0-1)
A 12. percben ismét ellenfelünk bal oldalán nyílt rés a pajzson. Papp Csongor tört be a tizenhatoson belülre, buktatták, így a játékvezető büntetőt ítélt. A labda mögé Skribek Alen állt és jobb lábbal a bal alsó sarokba gurított. Erős, jól helyezett lövés volt, a hálóőr ezúttal is tehetetlen volt. (0-2)
Az első negyedórában tehát már kétgólos előnyre tettünk szert, de semmiképp sem szerettünk volna belekényelmesedni a vezetésbe. Továbbra is magasan védekeztünk és a lehető leghamarabb szerettük volna elvenni a játékszert a Vásárosnamény csapatától.
Az első kapura lövés Géci István részéről érkezett a hazai oldalon, aki egy bal szélről visszagurított labdát állítgatás nélkül bal lábbal Zan Mauricio irányába tekert. A lövést kissé eltörte a Namény kettese, így az jócskán elhaladt a bal kapufa mellett.
A 31. percben a harmadik ZTE találat is megérkezett. Szendrei Norbert emelt középről a tizenhatos területére, ahol a labda beragadt egy hazai védő lába alatt, erre pedig rendkívül gyorsan reagált Joao Victor, aki ellopta a játékszert, majd a bal oldalról a kapu hosszú sarkába lőtt. (0-3)
Nem sokat kellett várnunk az újabb ZTE FC gólra. Csonka András remekül nyújtotta meg a labdát a jobb szélen kiugró fiatal jobb szélső futónk elé. Bodnár Gergő átvette az átadást, ütemet nyert védőjén és jobb szélről laposan, remek erővel a jobb alsó sarokba helyezett. (0-4)
Az első játékrész hajrájában megfogyatkozott a Vásárosnamény, egy durva szabálytalanság után Hadadi Krisztofert állította ki Zimmermann Márió, játékvezető. Domináns játékkal, négygólos előnyben térhettünk rá a pihenőre. Lima, valamint Bodnár is megszerezték első találatukat ZTE mezben, amely mindkettőjük számra rögtön az első tétmérkőzésen érkezett meg.
A második félidőt is góllal kezdtük. A csereként beállt Maxsuell kapott egy remek keresztlabdát belépve a védők mögé. Fel sem kellett ugrania, ahhoz, hogy tűpontosan a hosszú jobb felső sarokba fejelje vissza Csonka nagyszerű átadását. (0-5)
A 54. percben Bodnár jobb szélről beadott labdája remekül találta meg középen Klausz Milánt, aki a hosszú sarok irányába csúsztatott. A labda végül a kapufáról pattant vissza, éppen a Vásárosnamény kapusának ölébe, aki a gólvonalon állt.
Látványos és egyben szerencsétlen pillanatok következtek, Bodnár tett vissza középre egy labdát a tizenhatoson belülre Maxsuell elé, aki az átvétel után háttal a kapunak ollózva lőtt kapufát. A visszapattanó lövés Lima elé pattant, aki a kapus lábához fejelt, a játékszer végül ismét a lécről, ezúttal a felsőről pattant ki.
A 61. percben a csereként beállt, szintén debütáló Stefan Bitca kapott hosszú indítást a bal szélen és fejjel középre bólintott, ahol a kapu előtt Klausz Milán érkezett. Klausz a kapust megelőzve jobb lábbal a hálóba passzolt. (0-6)
Nem hagytunk levegőt a hazai csapat számára a második játékrészben. Nem sokkal a hatodik találat után, érkezett a hetedik is. Maxsuell remek indításával tudott elrobogni a jobb szélen Daniel Lima, akit kísértek a társak középen, több opció is volt a passzra, de centerünk magabiztosan a jobb alsó sarokba lőtt. (0-7)
Stefan Bitca második gólpasszát szerezte debütáló mérkőzésén. Sarokrúgása a hosszú oldal irányába tartott, átszállt a védők fölött és a tisztán érkező, szintén első tétmérkőzését játszó, Diego Borges fejét találta meg. Brazil hátvédünk senkitől sem zavartatva a kapu középébe fejelte a játékszert. (0-8)
A 69. percben Csonka András is betalált. Egy szép kényszerítő után Klausztól kapta vissza a labdát Csonka, aki balról behúzódva, jobb lábbal a rövid sarkot passzolta el a kilépő Naményi hálóőr mellett. Nyolcasunk csapatunk kilencedik gólját szerezte a mérkőzésen. (0-9)
Nem álltunk le és a találkozó hajrájához közelítve góljaink száma már két számjegyből állt. Bodnár jobb oldali beadását Daniel Lima szép mozdulattal a jobb alsó sarokba továbbította a rövidről, védője árnyékából. (0-10)
A következő pillanatokban ismét bevettük a Vásárosnamény kapuját, amely ekkor már szüntelenül veszélyben forgott. Stefan Bitca szögletére Fabricio Amato érkezett középen és fejjel a jobb alsó sarokba csúsztatta a labdát. Lima is érkezett, ő már nem ért bele, a játékszer így is a hálóban kötött ki. Egy hazai védő, Géci István még beleérhetett a labdába, de ez már nem változtatott a fejes irányán. (0-11)
12. gólunkat ismét Daniel Lima szerezte, Bitca bal oldalról érkező hosszú beadását juttatta a kapu irányába. A védők mögött a kapus mellett felemelkedve közelről a rövid sarokba bólintott. Csapatunk ekkor már önfeledten játszott és minden támadásunk a gólt hordozta magában. (0-12)
A 83. percben Stefan Bitca négy gólpasszát követően megszerezte első találatát is. A jobb szélen indult meg, ahol kemény párharcot vívott a rátapadt hátvéddel. Az ütközet után Bitca pattant fel gyorsabban, középre húzott és kissé a jobb oldalról, bal lábbal a rövid sarokba lőtt laposan. (0-13)
Csapatunk utolsó nyári igazolása szerezte a mérkőzés végső találatát és magabiztos, fölényes győzelemmel jutottunk tovább a MOL Magyar Kupa 4. fordulójába, a legjobb 32 együttes közé. A Vásárosnamény a mérkőzés elejétől kezdve alárendelt szerepet töltött be, az emberhátrány után pedig még inkább nőtt a szakadék. Végeredmény, SWISS KRONO-Vásárosnamény – ZTE FC, 0-13.
Nuno Campos így értékel a fölényes győzelem után:
„Teljesítettük a feladatunkat, és meggyőző győzelmet arattunk. Nagyon elégedett vagyok a játékosaimmal, hiszen rendkívül komolyan, fegyelmezetten és hozzáértően játszottak, miközben tiszteletben tartották az ellenfelet is. Ezt a sikerből fakadó lendületet most a bajnoki mérkőzésekre kell továbbvinnünk. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a hét első edzésére ez az eredmény már a múlté lesz, és kizárólag a következő feladatokra koncentrálunk.”
Stefan Bitca első mérkőzésén rögtön négy gólpasszt osztott ki, és ő maga is betalált.
„Nagyon boldog vagyok, hogy győzelemmel debütálhattam és ilyen szép számokkal hozzájárulhattam a csapat sikereihez. Ekkora arányú fölényhez még talán nem is volt szerencsém a pályafutásom során, ez most biztosan nagy lendületet adhat a csapatnak és személy szerint nekem is. Úgy gondolom, ettől függetlenül a mai, egy kötelező győzelem volt és holnaptól már a bajnokságra fókuszálunk.”
Daniel Lima remek teljesítményt nyújtott első tétmérkőzésén és nagy léptekben haladt előre a Magyar Kupa góllövőlistáján.
„Csodálatos érzés volt egy ilyen teljesítménnyel debütálni tétmérkőzésen. Boldog vagyok, elsősorban a csapat sikereiért, és természetesen azért is, hogy gólokkal tudtam segíteni a társakat, hálás vagyok Istennek ezért a jó kezdésért. Tisztában voltam vele, hogy gólokat fogunk szerezni, hiszen ismerem a csapatban lévő kvalitásokat, de ezt a fajta agresszív játékot mindenképp jó volt gyakorolni. Remélem egy ekkora győzelem magabiztossá teszi majd a csapatot. Ma ünneplünk, de jövő héten újra munka, hiszen egy kemény ellenfélhez utazunk a bajnokságban.”
A 0-13-as különbség a klub történelmének legnagyobb arányú győzelme tétmérkőzésen, amely most tovább repít minket a 2025/26-os MOL Magyar Kupa 4. fordulójába. Játékosaink egy rövid pihenő után ismét munkához látnak, hiszen szeptember 21-én már az MTK Budapest otthonában lépünk pályára. HAJRÁ, ZTE!
ÖSSZEÁLLÍTÁSOK
SWISS KRONO-VÁSÁROSNAMÉNY
22 NAGY (46’ CSORDÁS) – 2 GÉCI – 4 GERE (74’ KÁLMÁN) – 6 ÚJVÁRI – 9 ODUNUGA (46’ ILLÉS) – 10 DESKÓ – 11 CHEPAK (53’ MAROZSÁN) – 16 SZABÓ – 70 KOPOR (74’ VASS) – 77 OROSZ – 99 HADADI
ZTE FC
31 MAURICIO – 2 BODNÁR – 3 NAGY (58’ BITCA) – 4 PERAZA – 5 VÁRKONYI – 7 SKRIBEK (46’ MAXSUELL) – 8 CSONKA – 9 LIMA – 11 SZENDREI (46’ KLAUSZ) – 70 JOAO VICTOR (46’ AMATO) – 77 PAPP (58’ DIEGO BORGES)