Tökéletes hétvége

Az első félidőben sok hibával játszott mindkét alakulat és kevés helyzetet tudtak kialakítani a felek. A két legnagyobb, szinte ajtó ablak ziccer a mieink előtt adódott, de ezeket sajnos nem sikerült értékesítenünk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Köcse Bence sem lehetett teljesen nyugodt, mivel egy alkalommal óriási bravúrt kellett bemutatnia.

A második játékrészben már többet támadtunk és ez elsőízben az 55.percben érett góllá. Molnár Dominik remek labdaszerzése után kiugratta az érkező Kun Bertalant, aki higgadtan gurított a hosszú sarokba. 0-1

Az örömünk nem tarthatott sokáig, mivel egy egyéni hibát követően Gyürki, a kékek támadója betalált, ezzel életben tartva a hazai reményeket. 1-1

77. percben azonban Semedo javított, remek passzt adott Molnárnak, aki az ellenfél tizenhatosán belül két védő között befordult és a bal kötő pozíciójából jobbal a hosszú felsőbe tekert. 1-2!!

Ezzel a találattal végérvényesen eldöntöttük a találkozót, sőt a gólokon felül kapufáig is eljutottak a srácok. Kiemelendő Molnár Dominik és Köcse Bence jó teljesítménye, de az egész kollektíva dicséretet érdemel. Összességében méltó és rendkívül fontos győzelmet arattunk Tatabányán!

ZTE FC II: Köcse - Földvári, Sebestyén, Németh, Semedo - Tajti, Kovács B., Molnár - Papp (78’ Kiss), Dragóner (93’ Abért), Kun

Vezetőedző: Bozsik József

Tatabányai SC: Kunsági – Hajas, Székely, Krupánszki, Katona - Kovács, Klausz (73’ Németh), Gyürki, Kocsis (73’ Szabó) – Farkas (62’ Sárközi), Árvai (58’ Kozák)

Vezetőedző: Bekő Balázs