Három gól született a szezonnyitón

A 2023/2024-es szezon első bajnoki mérkőzésén második csapatunk a Dorogi FC gárdáját fogadta Zalaegerszegen.

A 13. percben szerezte meg a vezető találatot a vendég együttes, szabadrúgást követően Vígh Ádám érkezett középen és közelről talált a hálóba. (0-1)

Két perccel később ismét Vígh került helyzetbe, Köcse Bence magabiztosan hárított.

A 21. percben adódott az első komoly hazai lehetőség, Mulasics Dániel passzolt a középen érkező Király Marcellnek, majd a labda Varga László elé került, akinek lövése elakadt a dorogi hálóőrben.

A 23. percben Tomás Lénárt végezhetett el szabadrúgást, Köcse kapufára tolta a labdát.

A 36. percben Király és Mulasics összjátékát követően, előbbi éles szögből lőtt kapura, Tulipán Ákos bravúrral tudott hárítani.

A 43. percben Tullner Péter ívelt előre Balotelinek, akinek próbálkozása elakadt a kapusban.

Ezután az eredmény már nem változott, így vendég vezetéssel ért véget az első játékrész.

A második félidőt a dorogi csapat kezdte lendületesebben, a 49. percben Selmeci József került helyzetbe, Tullnernek a gólvonalról sikerült menteni.

Három perccel később Barna Gergő cselezte be magát a kapu elé, nagy erővel lőtte ki a jobb felső sarkot. (0-2)

A rendes játékidő végéig főként a mezőnyben zajlott a mérkőzés, nagyobb helyzetet egyik csapat sem tudott kialakítani.

A 92. percben hazai szögletet követően a kipattanó labda Dobos Benedek elé került, visszapasszolta a labdát Tullnernek, aki a védőről lefordulva lőtte ki a rövid sarkot, ezzel szépítve az eredményt. (1-2)

Fiataljaink a következő fordulóban az Opus Tigáz Tatabánya együtteséhez látogat majd, augusztus 2-án 17.30-kor.

 

Edzői értékelés:

Koller Zoltán: „Az eredmény miatt csalódott vagyok, annak ellenére, hogy legalább öt 2006-os születésű fiatal játszott a kezdőcsapatban és a csapat felének nem is volt még felnőtt mérkőzése. Főként azért vagyok csalódott, mert megvoltak azok a nagy helyzeteink, főleg az első félidőben, ami alapján azt gondolom, megnyerhettük volna a meccset. A második vendég gólt megelőzően egy vitatott bírói ítélet született, az első gólról viszont mi tehettünk, kicsit bealudtunk hátul. Az az igazság, hogy a rutintalanságból adódó gólokat kaptunk ma és talán mondhatjuk, hogy ugyanebből az okból kifolyólag nem tudtuk a kidolgozott helyzeteket értékesíteni. Fiatal csapat a miénk, egyébként ezt nézve teljesen rendben volt a játék, reméljük jövő héten sikerül javítani.”

 

ZTE FC II. – Dorogi FC 1-2 (0-1)

ZTE FC II.: Köcse, Deme, Király, Varga (46’ Wolf), Bodrogi, Mulasics, Lengyel (56’ Cserép), Balabás (56’ Györe), Kozári (65’ Dobos), Baloteli (79’ Molnár), Tullner.

Dorogi FC: Tulipán, Nagyházi (89’ Ferkó M.), Forgó, Berkó, Hoszpodár (46’ Selmeci), Harmat (46’ Schaffer), Vígh (62’ Ferkó Á.), Papp, Szerencsi, Barna (80’ Balla), Tomás.