Zalaegerszegtől 390 kilométerre lépünk pályára, belépők a helyszínen válthatók.

Csapatunk szombaton 15 órától a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei első osztályban szereplő Mezőkeresztes otthonában kezdi meg menetelését a 2020/21-es MOL Magyar Kupában. Ellenfelünk az idei szezonban egy győzelemnél, egy döntetlennél és négy vereségnél jár a bajnokságban, az előző, félbeszakadt idényt pedig a 13. helyen zárta. A Magyar Kupa megyei selejtezőiből viszont három győzelemmel jutottak a főtáblára idén nyáron, két magabiztos siker mellett egy alkalommal büntetőpárbajban diadalmaskodtak.

Mezőkeresztes Zalaegerszegtől 390 kilométerre, közvetlenül Mezőkövesd szomszédságában található. Szurkolóink az M7-es, majd az M3-as autópályán keresztül közelíthetik meg, a településen a sportpálya ki van táblázva, és külön jelölik a vendégszurkolók számára kialakított parkolót is.

A kapunyitás 14 órakor lesz, a pályaválasztó klubtól kapott információk szerint a jegyek egységesen 1000 forintba kerülnek, 14 év alattiaknak ingyenes a belépés. A vendégszektorban büfé is rendelkezésre áll majd.

Köszönjük azon szurkolóinknak, akik ilyen messzire is elkísérik a fiúkat! Hajrá, ZTE!