Újra Diósgyőrbe utazik a csapat
A Fizz Liga 24. fordulójában újra Miskolcra, még pontosabban Diósgyőrbe utazik a csapat, a szezon során harmadik alkalommal lesz ellenfelünk a DVTK. Augusztusban egy döntetlent ért el a csapat idegenben, majd hazai pályán 2-0-s sikerrel zártunk a piros-fehérek ellen.

A Diósgyőri VTK vereséggel zárt a legutóbbi körben, 2-1 arányban alulmaradtak az Újpest FC otthonában. Ezt a pontvesztést két győzelem előzte azonban, elsőként a MOL Magyar Kupában, majd a bajnokságban is sikerült legyőzni a Paks együttesét. A tavaszi nyitány továbbá két döntetlent és egy vereséget tartogatott a borsodiak számára.
Ez a formát tekintve összesen 5 pontot jelent a Diósgyőrnek, 7 gólt szereztek és 8 alkalommal zörgött meg a saját hálójuk. Ellenfelünk így az 5 mérkőzéses formatabellán csak a 8. helyen áll, míg összesítésben 23 ponttal a kiesést jelentő vonal alól várja a találkozót, a 11. helyről.
Csapatunk ezzel ellentétben a 3. helyen tanyázik, ami a legutóbbi 5 mérkőzést illeti, egyetlen egy ponttal szerzett többet a listavezető Győri ETO, valamint a remek tavaszi fellendülést bemutató Nyíregyháza Spartacus FC.
6 gólt szereztünk és 3 gólt kaptunk, a DVSC elleni pontosztozkodás után visszacsúsztunk a tabella 6. helyére, de akár a 4. hely is mindössze egyetlen győzelemre van, amit akár már most hétvégén is újra megközelíthetünk.

A két csapat két mérkőzés híján közel 60 találkozón van túl az élvonalban, a DVTK utoljára 2024 szeptemberében tudott borsot törni az orrunk alá, azóta négyszer találkoztunk, két döntetlen és két győzelem a mutató. Miskolcról azonban régóta nem sikerült három ponttal távozni, ha a Diósgyőr volt az ellenfél, erre legutóbb 2023 decemberében volt példa.
NUNO CAMPOS
„Kívülről nézve talán sokkal fontosabb mérkőzés vár az ellenfelünkre, mint ránk. Ugyanakkor egy olyan döntetlen után érkezünk, amely nem elégített ki minket, és nagyon szeretnénk visszatérni a győztes útra. Ezt a fajta mentalitást építjük, ezért is kell nyernünk. Nagy tisztelettel lépünk pályára a DVTK ellen, akik az előző öt tétmérkőzésükből csak egyet veszítettek el. Tudjuk, hogy számukra minden pont létfontosságú, de biztosíthatom a szurkolóinkat: az ellenfelünk sem akarja jobban a győzelmet, mint mi.”
JOSETH PERAZA
„A legjobb arcunkat kell mutatnunk szombaton ahhoz, hogy elhozzuk a pontokat a DVTK otthonából. A csapat remek formában van, már megmutattuk, hogy bárki ellen képesek vagyunk felvenni a kesztyűt és győzni… Miért ne tekinthetnénk a dobogó felé? Ennek tudatában mindenképpen szeretnénk ismét három ponttal a zsebünkben lesétálni a pályáról. A gyep állapotáról annyit, hogy remélem, megfelelő lesz, de ugyanazon a pályán játszunk mindannyian: ha rossz állapotban van, az nemcsak nekünk jelent majd nehézséget.”
.jpg)
Február 28-án, szombaton 17 órától tehát DVTK – ZTE FC, a szezon során harmadik alkalommal találkozik kelet és nyugat. A DVTK Stadion kapui egy órával a mérkőzés előtt nyitnak, felhíjvuk a szurkolók figyelmét, hogy a kedvezményekre feljogosító igazolványt tartsák maguknál. Online jegyvásárlásra a linkre kattintva van lehetőség.
Aki teheti, szorítson ismét a lelátokról a kék-fehér színekért - találkozunk Miskolcon! HAJRÁ, ZTE!








.jpg)

.png)
.png)
.png)










