A második félidőben eldönthettük volna a meccset, majd a vendégek egy véleményes tizenegyesből egyenlítettek.

Az NB III Nyugati csoportjában szereplő második csapatunk ma délután a Komáromot fogadta a ZTE Arénában. A meccs pikantériáját az adta, hogy vezetőedzőnk, Bozsik József édesapja, a ZTE-vel 2002-ben bajnoki címet nyerő Bozsik Péter a Komárom kispadján látogatott Zalaegerszegre. A végig jó iramú találkozón 1-1-es félidő után 2-2-es végeredmény született, a vendégek a hajrában egy igen véleményes büntetőből egyenlítettek.

- Lüktető mérkőzés volt, de azt gondolom, hogy az ilyen találkozókra van szüksége a magyar labdarúgásnak – értékelt honlapunknak Bozsik József vezetőedző. – Felvállaltuk a bátor támadófutballt, kezdeményeztünk, aminek köszönhetően az első félidő végén több komoly lehetőséget is kialakítottunk. A második játékrész elején ott folytattuk, ahol abbahagytuk, és a második gólunk után óriási sanszunk volt arra is, hogy lezárjuk a meccset, sajnos ezt nem tettük meg, a végén pedig a futball istenei megbüntettek minket. A látottak alapján nem vagyok igazán boldog az egy pont miatt, mert három is lehetett volna, a szerdai pofon után viszont pozitívum, hogy így talpra tudott állni a csapat az Érdnél jobban és erőteljesebben futballozó Komárom ellen.

ZTE FC – Komárom 2-2 (1-1)
ZTE FC: Köcse – Jóna, Földvári, Németh E., Hegedüs – Favorov, Szabó – Papp (Őr), Zimonyi, Vass – Fehér B. (Abért)
Gólszerzők: Fehér B. (29), Zimonyi (74.) ill. Simigla (24.), Molnár S. (80.-büntetőből)

(címlapfotó: www.veol.hu)