1-1-es végeredmény született a Paksi FC elleni hazain

Május 26-án, péntek este elérkezett csapatunk számára a 2022/23-es szezon lezárása, a búcsúmérkőzésre a Paksi FC érkezett hozzánk a ZTE Arénába, így hazai pályán köszönhettünk el és fordulhattunk rá a nyári szünetre. 

A második percben Windecker tekert szépen középre, amit Bőle Lukácsnak sikerült értékesítenie a bal alsóba lőve a labdát, ezzel megszerezve a mérkőzés első találatát. (0-1)

A 7. percben Zoran Lesjak vezetett szép támadást, beadása azonban Szabót találta meg.

Két perccel később Meshack indult meg a jobb szélén, majd a játékszer Szendreit, őt követően pedig Lesjakot találta meg, aki szépen adott be középre, azonban nem talált kék-fehér játékost Kinyik mentése miatt. 

A 13. percben aztán hazai gólnak örülhettünk: Tajti szögletét követően Meshack lőtt közvetlen közelről a jobb alsóba. (1-1)

Hat perccel később Skribek Alent szerelte remek becsúszással Szendrei, ezzel megakadályozva egy veszélyes támadást. 

A 32. percben Németh Dániel előtt adódott gyönyörű helyzet, egy szép csel után azonban a játékszer az oldahálóban kötött ki. 

A 39. percben ismét Németh Dániel került helyzetbe, Lesjak jobb oldali beadását rúgta a léc fölé pár méterről.

Döntetlen első félidővel zártuk a szezonzáró mérkőzést, a szünetben pedig csak Bognár György cserélt, Szélpál helyére Vas Gábor érkezett. 

A szünetet követően eseményekkel teli második félidő vette kezdetét. 

Kovács Barnabás két percen belül két sárga lapot is kapott Farkas Ádámtól, ami így a 69. percben már pirosat ért, ezért onnantól kezdve emberhátrányban játszottunk. 

A 71. percben Gyurkits lőtt tizennyolc méterről, a labda a bal felső sarok mellett repült el. 

Kilenc percre rá Mocsi indult meg lendületesen és végül emelte a játékszert a bal sarok mellé, hatalmas helyzetet kihagyva. 

A 84. percben Szalay előtt állt a lehetőség, hogy értékesítsen egy Tajti által kiharcolt szabadrúgást, a labda azonban a felső léc felett repült el. 

A mérkőzés négy perces hosszabbításában még alakult ki egy-egy veszélyesebb helyzet mindkét oldalon, további gól azonban nem született, így döntetlennel zártuk az idény utolsó mérkőzését. 

Felejthetetlen emlékekkel búcsúztunk hát a 2023-as év májusától, s egyben a szezontól is. A fiúk most nyáriszünetre vonulnak, s még júniusban visszatérnek, hogy elkeszdjék a felkészülést a Konferencia Ligára, valamint a Zete Fiesztára!

Szukrolóinknak ezúton is köszönjük a kitartó szurkolást!

 

Edzői értékelések: 

Boér Gábor: Ismét rosszul kezdtük a mérkőzést, ráadásul egy olyan helyzet után, amikor nálunk volt a labda. Jól reagált erre a csapat és gyorsan kiegyenlítettünk, ezt követően időközönként remekül játszott a csapat, szép támadásokat vezettünk. Nagyot küzdött ma a társaság, ám nem csak ezen a meccsen, hanem az elmúlt pár hétben is, csak pozitívat tudok mondani róluk. Sajnálom, hogy a futball nem szolgáltatott ma igazságot, azt gondolom, hogy ezt a mérkőzést nekünk kellett volna megnyernünk.

Bognár György: Először is gratulálok a Zetének a kupa megnyeréséhez, történelmi sikert arattak. A mai mérkőzés azt gondolom, hogy iramában jó volt, de a játék minősége akadozott mindkét oldalon. A jövőre való tekintettel beraktunk nehány fiatal játékost, ők pedig nem okoztak csalódást.

 

Összeállítások: 

ZTE FC: Gyurján - Lesjak (55' Huszti), Csóka, Mocsi - Tajti, Kovács B., Safronov, Szendrei, Bedi (63' Mim)- Meshack (73' Klausz), Németh D. (55' Szalay)

Paksi FC: Simon - Szabó, Szélpál (46' Vas), Kinyik, Osváth - Gyurkits (71' Balogh B.), Papp, Windecker - Bőle (71' Sajbán), Hahn, Skribek (59' Böde)