Klubunk elnöke értékelte a mögöttünk álló évadot, emellett már a jövő is szóba került

Felnőtt férfi labdarúgócsapatunk a nyolcadik helyen végzett az OTP Bank Liga 2021/22-es kiírásában. Ez volt sorozatban a harmadik idényünk az NB I-ben és minden bizonnyal a legtöbb izgalmat is ez a szezon tartogatta. Ennek kapcsán kérdeztük a ZTE FC elnökét, Végh Gábort.

 

Hogyan értékeli az idei szezonunkat?

Ez egy nagyon tanulságos év volt. Rengeteget tanultam ebben a szezonban én is, és a klub is. Voltunk fent is, voltunk lent is, pozitív és negatív rekordot is döntöttünk, volt edzőváltás és gyakorlatilag szakmai igazgató nélkül vittük végig az évet, és azt gondolom, hogy ehhez képest is sok tekintetben tovább tudtunk erősödni. Kulcsjátékosokkal élő szerződésünk van és rengeteg olyan dolgot megcsináltunk, amit előre elterveztünk.

 

Szezon előtt aláírta volna a nyolcadik pozíciót?

Igen is, meg nem is. Nyilván a mi életünkben a biztos bennmaradás az alap, de a premizálási rendszerünket is úgy alakítottuk ki, hogy az első hat pozícióra legyen egy nagyobb juttatás a játékosok felé. Én személy szerint abban bíztam, hogy átlépjük saját árnyékunkat és benne leszünk az első hatban, de ez sajnos nem sikerült.

 

Az utolsó pár mérkőzés nem nézett ki jól, hogy élte meg ezeket a vereségeket?

Nem titkon, hanem kimondva is bíztam abban, hogy oda tudunk érni a negyedik helyre, ezért nehezen éltem meg. Sajnos mindegyik mérkőzésnek megvolt a külön-külön oka, hogy miért veszítettük el. Ha egy mondatba kéne összefoglalnom, akkor azt mondanám, hogy a kishitűség, amin javítani kell a jövőben.

 

Mekkora változások várhatóak nyáron a keretünkben?

Szerencsés helyzetben vagyunk, mivel a mag adott, nem kell új csapatot építenünk. Amennyiben megfelelő szakmai tudással és szerencsés kézzel választjuk ki azokat a játékosokat, akiket igazolunk, akkor egy minőségi változás fog következni. Nem mennyiséget, hanem minőséget szeretnénk igazolni a nyáron, melynek ezen belül is két összetevője lesz. Egyrészt lesznek kész játékosok, akik azonnali segítséget fognak jelenteni, másrészt arról sem mondunk le, ami a küldetésünk, azaz próbálunk igazolni tehetséges fiatalokat, akiket beépítve és felépítve a jövőnket jelenthetik.

 

Jelenleg edzőkérdés is van a klubnál, hisz Molnár Balázs megbízatása lejárt a nyolc mérkőzést követően. Hogy áll ebben jelenleg a klub, mikorra datálható az új vezetőedző bejelentése?

Először is azt kell mondanom, hogy hatalmas köszönettel tartozom Balázsnak, hiszen egy nehéz helyzetben, gondolkodás nélkül sietett a klub segítségére. Az előző edzőnek két sikertelen idénye után adtam lehetőséget a bizonyításra, aki menet közben hagyott itt minket, a klub érdekeit nyilvánvalóan nem szem előtt tartva. Ez is rávilágított arra, hogy még körültekintőbben kell kiválasszuk a következő edzőnket.

Azt gondolom, hogy rátaláltunk arra a szakemberre, aki az elképzeléseinknek mindenben megfelel.  Közel vagyunk a megállapodáshoz egy jó nevű, külföldi vezetőedzővel, akivel szóban már meg is egyeztünk, és reményeim szerint a felkészülést már vele fogjuk elkezdeni.

Mikor kezdődik a felkészülés?

Június 13-án kezdünk a felmérésékkel.

Mit vár az együttestől a következő idényben?

Biztos vagyok benne, hogy a korábban említett okok végett, sokkal jobb csapatunk lesz jövőre. Én is sokat tanultam a mögöttünk álló időszakból és azt gondolom, hogy úgy, ahogy az elmúlt három évben, a következő idényben is tovább fogunk fejlődni és végre az első öt helyezett közé oda tudunk érni.