2023-ig kötelezte el magát klubunk mellett a középhátvéd

Kálnoki-Kis Dávid januárban érkezett Zalaegerszegre és rögtön meghatározó játékossá vált. A 30 éves védő az idei szezonban már többször is csapatkapitányként vezette ki a pályára együttesünket, most pedig szerződését további egy évvel meghosszabbította. Dávid a közel 150 NB I-es mérkőzésen szerzett tapasztalatával, játékintelligenciájával továbbra is klubunkat segíti a célok elérésében.

Hálás vagyok a klubnak és a vezetőségnek, hogy felajánlották ezt a lehetőséget. Célom, hogy továbbra is fejlődjek és segítsek a csapatnak; bízom benne, hogy sok örömöt okozhatunk a szurkolóinknak. Büszke vagyok a szerződéshosszabbításra!” – osztotta meg első gondolait a hosszabbírást követően a középhátvéd.

 

 

 

További sok sikert kék-fehérben, Dávid!