Hosszabbításban nyert a Honvéd

Szerda este, a MOL Magyar Kupa negyedik fordulójában a ZTE Arénában léptünk pályára, a Budapest Honvéd csapata ellen.

Már a mérkőzés első perceiben észrevehető volt, hogy mindkét fél ott szeretne lenni a legjobb tizenhat között. Mindkét oldalon voltak jó megmozdulások, a 15. perc legelején a mieinknek adódott az első komolyabb helyzete, amikor Babati tört a kapu felé, de a helyzetet végül nem sikerült gólra váltani. A félidő első felében leginkább a mezőnyben zajlott a meccs, mindkét fél épített fel támadásokat, de befejezni egyiket sem sikerült.

A 23. percben Zimonyi és Milovanovikj indult meg a kapu felé, hogy gólt szerezzenek, de sajnos sikertelenül. Ugyanebben a percben kialakult még egy helyzet, de Szappanos védte a fejest. A félidő utolsó húsz percét követően láthatóan felerősödött a Honvéd játéka.

A következő komolyabb egerszegi helyzetnél egy szögletből csúsztatott Bobál, ami Lesjakhoz pattant, de mellé lőtt.

Az első félidő után mindkét csapat gól nélkül vonult az öltözőkbe, a továbbjutás még el nem döntött lehetőségével.

A második félidő aztán egy komolyabb Honvéd helyzettel indult. Nono passzolta be a labdát, a ziccer azonban kimaradt. A rákövetkező percben a hazaiakhoz került a játékszer, Babati vezette kapura, a lövés azonban a blokkról kipattant. A játékrész lendületesen indult, a hazai és vendég csapat is harcolt a továbbjutásért.

Az 52. percben Gergényi bravúros passzából végül Zimonyi hagyott ki egy helyzetet, majd pár perccel később aztán Bedi próbálta a kapuba fejelni a labdát, Lesjak beadásából, de ezt a próbálkozást sem koronázta gól.

Az 56. percben kapusunké volt a főszerep, aki Eppel lövését védte. Nem sokkal később, Babati vette magához a labdát, lőtt a hosszúra, de a vendég kapus védte a lövést.

A 68. percben a Honvéd egy szabadrúgásból próbálta megszerezni a mérkőzés első gólját, de nem sokkal ment fölé. Öt perccel később Gyurján mentett óriási, aki Nagy Dominik lehetőségét hárította. 

Hosszabbítás következett, amelyet aktívabban kezdett a vendég csapat, inkább ők szorongattak.

A 109. percben aztán megérkezett a mérkőzés első és utolsó gólja is, Nono beadásához senki nem ért hozzá, így esett végül a labda a kapuba. (1-0)

Drámai összecsapás után búcsúzunk a MOL Magyar Kupától, kiegyenlített 90 perc után egy beadásnak szánt labda a kapunkban landolt, a 109. percben.

Ezzel pedig a Honvéd jutott a legjobb 16 közé.

 

Edzői értékelés:

Horváth Ferenc: Azt gondolom, hogy tudtunk dominálni, főként a második félidő elejétől. Többet volt nálunk a labda, próbáltunk futballozni, de a Zete jól védekezett a mai napon. Azt gondolom, hogy nem lett volna igazságos, ha ezt a mérkőzést nem mi nyerjük. Sajnálom, hogy nem sikerült egyenlő feltételeket teremteni erre a mérkőzésre, mert mi vasárnap játszottunk és utaznunk is kellett több órát és mire hazaérünk azzal is egy nappal kevesebb lesz regeneráció, de ezért is vagyok büszke a csapatra, hogy tovább tudott jutni.

Waltner Róbert: Soha nem jó egy vereség, vagy kiesés a kupából, de azt mondhatom, hogy büszke vagyok a csapatra, mert megtettünk mindent és azt gondolom, hogy így ki lehet esni. Az összes cserét kihasználtam, több fiatal játéklehetőséget kapott és éltek is vele, úgyhogy azt gondolom, hogy bele lehet nézni a tükörbe. Tovább kell menni előre és megverni a Kisvárdát. Sajnálom a kiesést, de egy nagyon erős Honvéd ellen játszottunk, aki a kezdőcsapatával állt fel ellenünk és így is egy szerencsés góllal tudtak továbbjutni.

 

Összeállítások:

ZTE FC: Gyurján - Serafimov, Bobál (63’ Sebestyén) – Lesjak (63’ Huszti), Gergényi, Bedi – Sankovic (63’ Halilovic), Tajti, Milovanovikj (71’ Skribek), Babati – Zimonyi (81’ Koszta)

Budapest Honvéd: Szappanos – Lovric, Batik, Baráth (104’ Klemenz), Talys (83’ Tamás K.), Nagy G., Nono, Pantelic (57’ Hidi P.), - Bőle (57’ Nagy D.), Eppel (69’ Machach), Balogh N (69’ Lukic N).