Kiss Máté és Oleg Golodiuk már teljes értékű munkát végzett.

Az elmúlt hetekben számos sérüléssel küzdött csapatunk, az orvosi és egészségügyi stáb munkájának is köszönhetően azonban mára többen felépültek, így nőnek a szakmai stáb variációs lehetőségei a Mezőkövesd-Zsóry elleni bajnokira.

- A korábbi sérültek közül Kiss Máté, Oleg Golodiuk és Szépe János a héten már teljes értékű munkát végezhetett, és a szakmai stáb rendelkezésére állnak - tudtuk meg Domiter Esztertől, csapatunk fizioterapeutájától. - Barczi Dávid egy komolyabb combhajlítóizom-húzódás miatt hiányzik, de már biciklizik, jövő héten már futhat is, és bízunk benne, hogy 2-3 héten belül a pályára is visszatérhet. Tamás Krisztián ma vett részt vizsgálaton, amin kiderült, hogy az ötödik lábközépcsontjának alapjából egy darab letört és el is mozdult, ezért a közeljövőben sajnos műtét vár rá. Rajtuk kívül a 2001-es születésű, de a felnőtt kerettel készülő Sebestyén Lóránt négyfejű combizmának egyik izma meszesedett el egy kisebb területen, valószínűleg egy korábbi sérülés nyomán, rá körülbelül 10 nap kihagyás vár.