Pozitív mérleggel végeztünk a Fehérvár FC ellen

Az elmúlt húsz év alatt harmadik mérkőzését játszotta azonos napon, április 21-én a Fehérvár FC és a ZTE FC. Napos és igencsak szeles időben léptünk pályára a Sóstói Stadionban az OTP Bank Liga 29. fordulóján. A zalaegerszegi kezdőbe bekerültek az előző fordulóban csereként remek teljesítményt nyújtó Kiss és Vogyicska is.

Nagy nyomást gyakorolt a Fehérvár a védelmünkre az első negyedórában. A 11. percben egy szögletet követően nem sikerült felszabadítani és Karamoko mintegy 15 méterről célozta meg a ZTE hálóját. Kapusunk résen volt és újabb sarokrúgásra ütötte a külsővel leadott lövést.

Rögtön a következő beadásból ezúttal Stefanelli volt veszélyes, aki az ötös sarkáról fejelt a rövidre. Dombótól ezúttal nagyobb bravúrra volt szükség, hogy megtartsuk az eredményt. Visszafelé vetődve nagy reflexszel ütötte ki a közelről érkező, erős csúsztatást.

Offenzívan kezdett a Vidi, aztán 13. percben mi is eljutottunk az első veszélyes helyzetünkig. Mim szerzett labdát a felezővonalnál, nagyszerűen vette észre a lehetőséget és tálalt a védők közt kiugró Mance elé. Horvát támadónk a kapussal szemben találta magát, a ziccer azonban kimaradt, miután jobb lábbal elgurított a jobb kapufa mellett.

Kisebb fellélegzés után ismét Dombónak akadt dolga a 23. percben. Katona lepattanó lövése után a labda Schön elé került, aki középre vezette azt és jobb lábbal a rövid sarkot célozta meg. Kapusunk azonban remek napot fogott ki és leért a lapos lövésre.

Bár Tóthnak a hazai oldalon nem kellett védenie, szüntelen koncentrációra volt szükség, ugyanis Mance több lövést is leadott az első félóra alatt. Ezek közül a legígéretesebb a 29. percben történt, amikor jobb lábbal, távolról az oldalhálót találta el.

Nagy taktikai küzdelem zajlott az első játékrész második felében, a csapatok nem adták fel a biztos védekezést és inkább a távoli próbálkozások okoztak komolyabb fejtörést mindkét oldalon. Dombó Dávid több védést is bemutatott, amik meggátolták, hogy a Fehérvár vezetést szerezzen a kezdeti rohamok által. Gól nélküli döntetlennel mentek pihenőre a felek.

A második félidőben továbbra is Mim és Mance voltak a legaktívabbak, utóbbi az 59. percben már az ellenfél tizenhatosán belül kapta a labdát, amikor elhúzta azt a védője mellett és éles szögből erősen küldte kapura. Tóthnak ezúttal már játékba kellett avatkoznia és szögletre ütött.

Nem sokkal később ismét a horvát veszélyeztetett. Croizet találta meg labdával házi gólkirályunkat, aki egy tetszetős, visszahúzós csellel teremtette meg magának a lövésre alkalmas pozíciót. Ezúttal bal lábbal tüzelt és a felső lécről vágódott ki a labda.

A másik oldalon, a vörös-kék ziccereket Karamoko vállalta magára. Előbb egy kiugratás után próbálta meg éles szögből átemelni Dombót, aki nagyszerűen fedezte a kaput. Pár perccel a helyzet után egy újabb remek passzt kapott, ezúttal a jobb oldalon. Lövés helyett most inkább visszagurított az érkező Stefanellinek, de a labda nem volt elég pontos.

A 69. percben ismét Stefanelli és Karamoko összjátékából került száz-százalékos helyzetbe a francia támadó. Már csak a kapus állt közte és a gól között, miután higgadtan húzta el a labdát az egerszegi hálóőr mellett. Dombó próbált a labda után nyúlni, de csak buktatni tudta a Vidi csatárát és a játékvezető büntetőt ítélt. A tizenegyest Tobias Christensen értékesítette, vezetést szerezve ezzel a Fehérvárnak. (1-0)

Dombó Dávidra nagy feladat hárult ezen a mérkőzésen. A gól után rövidesen Sigér is bepróbálkozott egy messziről leadott kapáslövéssel, amit kapusunk csak ütni tudott. A kipattanóra Stefanelli érkezett a leggyorsabban, aki aztán nagy helyzetben lendületből fejelt, de eltévesztette a célt.

A hajrában mindent egy lapra feltéve már négy támadóval játszottunk, ami meg is hozta a várt eredményt. A 86. percben a csereként beállt Meshack harcolt ki egy szabadrúgást ígéretes pozícióban. A bal oldali pontrúgást szintén a padról érkezett Németh tekerte jó ívben középre, Oleksandr Safronov kiváló ütemben érkezett és pontosan fejelt a jobb sarokba. (1-1)

A három perces hosszabbításban még Mance adott le egy erős lövést, de az túlságosan középre ment, ahhoz, hogy gondot okozzon Tóthnak. Az összecsapás utolsó helyzete is Karamoko nevéhez fűződött, de a francia a kapu fölé lőtt.
A végeredmény Fehérvár FC – ZTE FC, 1-1.

Ismét sikerült gólt szereznünk a mérkőzés végéhez közelítve és egalizáltunk a Sóstói Stadionban. Dombó nagy védései és a már sokat méltatott küzdőszellem volt az, ami életben tartotta a zalaegerszegi reményeket. A csereként beállt játékosok pedig ismét hozzá tudtak tenni a játékhoz. Ezzel az eredménnyel pozitív mérleggel zártunk a Fehérvár FC ellen az idei szezonban, hiszen a két idegenbeli döntetlen mellett egy hazai sikert is magunknak tudhatunk a Vidi ellen. A következő fordulóban, április 26-án a Puskás Akadémiát fogadjuk majd hazai pályán.
HAJRÁ, ZETE!

DOMBÓ DÁVID ÉRTÉKELÉSE

„Nehéz leírni, hogy mennyire jó érzés is volt látni, ahogy kiegyenlítettünk. Elhoztunk egy pontot Fehérvárról, ami nagyon nagy teljesítmény. Nem érdemtelenül szerezte a hazai csapat sem a vezetést, de sikerült egalizálnunk és ez nagy lélektani előnyt jelent a jövőre nézve, miután az előző fordulóban tulajdonképpen mi is az utolsó percben vesztettünk el egy pontot a Ferencváros ellen.”

„A bajnokság utolsó öt mérkőzésén a lehető legtöbb pontot kell gyűjtenünk, hiszen a tabella első feléhez szeretnénk tartozni. Nem lesz könnyű feladatunk, mert erős ellenfelekkel találkozunk a hátralévő fordulókban. Az a Puskás Akadémia, aki 5-0 arányban győzte le a Paksot, úgy gondolom nagy önbizalommal érkezik majd hozzánk, de mentálisan mi is pozitívan jöttünk ki ebből a találkozóból.”

ÖSSZEÁLLÍTÁSOK

FEHÉRVÁR FC
22 TÓTH – 5 FIOLA – 7 SCHÖN (93’ PETŐ) – 15 STEFANELLI (87’ BERKI) – 18 SIGÉR – 20 CHRISTENSEN – 31 SERAFIMOV – 33 BESE – 44 GERGÉNYI – 70 KARAMOKO – 77 KATONA (83’ GRADISAR)

ZTE FC
1 DOMBÓ 6 MIM (71’ SAJBÁN) 10 CROIZET (82’ MESHACK) 11 SZENDREI 18 SANKOVIC 19 MANCE 32 MEDGYES (71’ CSÓKA) 33 SAFRONOV 41 EVANGELOU 49 KISS (82’ NÉMETH) 88 VOGYICSKA (54’ BEDI)