Kétgólos hazai győzelem született a 24.fordulóban

Vasárnap kora délután Koller Zoltán együttese az Érdi VSE vendégeként lépett pályára. Sérülését követően, hosszú kihagyás után léphetett ismét pályára két fiatal tehetségünk, Csóka Dominik és Sebestyén Lóránt.

A mérkőzés kezdetén főként a mezőnyben folyt a játék, mindkét csapat próbálta feltörni az ellengél védelmét, amelyet a 15. perc végén egy vendég helyzet zárt le, azonban az érdi hálóőr bravúrral védeni tudott.

A 31. percben szabadrúgással következhetett a hazai gárda, melyet Pallagi Gábor ívelt a kapu elé, védőink menteni tudtak.

Egy perccel később két lehetőség is adódott Göblyös Dániel előtt, első próbálkozása elkerülte a kaput, másodjára Németh Ervinnek kellett nagyot védenie.

A 35. percben egy jobb oldali beadásra érkezett jó ütemben Csoma-László Bence, ezzel megszerezve a vezetést. (1-0)

Egy gólos hazai előnnyel ért véget az első játékrész.

Az 50. percben Philip Baloteli jobb oldali beadása találta meg Fábián Kristófot, de az utolsó pillanatban a vendégek védője hárítani tudta a lövését.

Az 53. percben Pallagi labdáját sikerült a gólvonalról menteni.

Egy perccel később megszületett a mérkőzés utolsó gólja, miután Németh Ervin próbálta kicselezni Pintér Nikolasz, aki elvette tőle és 23 méterről emelte a játékszert a kapuba. (2-0)

A mérkőzés végéig nagyobb helyzetet már egyik csapat sem tudott kialakítani, így 2-0 végeredménnyel otthon tartotta a három pontot az Érdi VSE.

 

A következő fordulóban, március 12-én 11 órakor fiataljaink a Gyirmót FC II. csapatát fogadják majd hazai környezetben.

 

Érdi VSE – ZTE FC II. 2-0 (1-0)

Érdi VSE: Kertész, Gubacsi, Csoma-László, Révész, Farkas (85’ Kürti), Gajda (62’ Németh G.), Pál (62’ Pintér), Szabó (80’ Kincses), Pallagi, Fülöp, Göblyös.

ZTE FC II.: Németh E., Jóna (80’ Varga), Dóczi, Király, Bedővári, Fábián (72’ Csóka), Papp, Baloteli (80’ Mulasics), Kryvotsiuk, Kámi, Tullner (85’ Sebestyén).

 

Kép forrása: Érdi VSE