A Budaörs a félidei döntetlen után a második játékrészben megszerezte a három pontot.

Csapatunk ma a bajnokságban ötödik helyen álló Budaörsöt fogadta abban a tudatban, hogy a többi eredmény kedvező alakulása esetén akár már ma matematikailag is bebiztosíthatjuk az NB I-be jutást.

A mieink kezdetben több indítással próbálkoztak, majd a 16. percben a vendégek veszélyeztettek: Stieber András lövése a felső lécről pattant ki. A 24. minutumban Barczi törhetett ziccerben kapura, de a vendégek részéről Marques-Airosa lerántotta, akit kiállította a játékvezető. Öt perccel az első játékrész vége előtt ismét nagy helyzetbe kerültünk, de Barczi lövését Fényes menteni tudta.

A fordulást követően is közel álltunk a vezető gól megszerzéséhez: Bobál óriási helyzetben lőtt, Demjén bravúrral védett, majd két perccel később Tóth mentett nagyot a vendégek gólvonalán. Válaszul Stieber lőtt, Zöldesi bravúrral ütötte a felső lécre a labdát. Megvoltak tehát a helyzetek mindkét oldalon, de sajnos a Budaörs szerzett gólt: a 71. percben Sajbán Máté adott be, Kékesi pedig Zöldesi kapujába fejelt (0-1). Öt perccel később egy kapu előtti kavarodásnál Lesjak próbált menteni, de szerencsétlenségünkre a kapuba pattant róla a labda (0-2). A lefújás előtti percekben Lesjak esett el a tizenhatoson belül, a játékvezető sípja azonban néma maradt, majd Hudák szép mozdulattal fejelt a hálóba, lökés miatt viszont érvénytelenítették a találatot.

Csapatunk ma pont nélkül maradt, de szerdán, a Cegléd otthonában győzelmünk esetén matematikailag is bebiztosítjuk feljutásunkat az NB I-be, a Kaposvár botlása esetén pedig aranyérmet is ünnepelhetnénk.

Köszönjük nézőinknek (kiemelten a B-középben helyet foglalóknak) a mai szurkolást, a következő két vasárnap is várjuk Önöket a ZTE Arénában!

ZTE FC - Budaörs 0-2 (0-0)
ZTE FC: Zöldesi – Bolla, Lesjak, Devecseri, Bedi – Kiss M.  (Gergényi, 46.), Kocsis – Barczi, Gajdos (Hudák, 59.), Farkas (Novák, 69.) – Bobál
Budaörs: Demjén – Marques-Airosa, Kékesi, Tányéros, Fényes, Medgyes (Pethő, 68.) – Czvitkovics (Sajbán Miklós, 58.), Tóth K., Stieber A. – Csiki (Sajbán Máté, 46.), Lengyel
Gólszerzők: Kékesi (71.), Lesjak (74.–öngól)
Sárga lap: Lesjak (84.), Gergényi (90.) ill. Medgyes (66.)
Piros lap: Marques-Airosa (24.)