KÉT SZABADRÚGÁSSAL TARTOTTA OTTHON A PONTOKAT PAKS
Paksra utaztunk az OTP Bank Liga 13. fordulójában. A válogatott szünet előtt újabb lehetőségünk nyílt arra, hogy fontos pontokat szerezzünk idegen környezetben. A mérkőzés játékvezetője Derdák Marcell volt.

Rögtön a 4. percben egy nagyon veszélyes helyről jutott szabadrúgáshoz a hazai csapat, amit Pető Milán végzett el a tizenhatos félköríve mentén, középről. A lövés átszállt a sorfal fölött, jól csapódott, és a felső lécről vágódott a vonal mögé. Gundel-Takács nem mozdult. (1–0)
A 8. percben Matheus Machado ugrott ki Maxsuell passza után a bal szélen, és egy szép visszahúzós csellel lövőhelyzetbe hozta magát védője mellett. A lövés azonban már nem sikerült ennyire jól. Matheus a rövidre célzott, de eltörte a játékszert nagy helyzetben, így Gyetván könnyen leért a lassú labdára.
Nem sokkal később hasonló helyzetből, pár méterrel messzebbről Maxsuell próbálkozhatott, miután becsapta a rajta védekező paksiakat. Jobb lábbal a bal alsó sarok felé tekert, Gyetván óriásit nyújtózva tolta szögletre a szép tekerést.
A 28. percben José Calderón kanyarított a kapu elé egy remek beadást, ahol szabadon érkezhetett a védők mögé Danylo Krevsun, aki az átvétel után sprintelhetett a maga elé vett labdára, és lőni is tudott, de a kiérkező Gyetván elsodorta a lapos lövést.
Az első játékrészben mindkét oldalon mentettek a gólvonalról. A zalai kapu előtt Fernando Vera volt az, aki nehéz helyzetben menteni tudott, míg a másik oldalon Machado gurítását kellett tisztáznia a paksi védelemnek, név szerint Lenzsér Bencének.

Amennyire intenzív, izgalmas játékot mutattak a csapatok az első félidőben, annyira leült a játék a másodikban. Sok hiba, pontatlanság és szabálytalanság tördelte a játékot. Az első igazán nagy ziccer a 70. percben jött el, azt azonban gólra is váltottuk.
Csapatunk fent maradt egy jobb oldali sarokrúgás után, és Kiss Bence egy rövid tétovázás után bal lábbal tekert középre a jobb szélről. A tömegből Fernando Vera emelkedett ki, aki szépen fejelt a bal alsó sarokba. A hazaiak csereként beállt kapusának, Kovácsiknak esélye sem volt. (1–1)
Újabb hatalmas lehetőségünk volt a gólszerzésre a 78. percben. Kiss Bence tudott megindulni a kapu felé a bal oldalon, aki a lövés helyett ezúttal is a passzt választotta. Jól találta meg a labdával a középen helyezkedő Richardsot, aki az átvétel után bal lábbal lőtt kapura. Kovácsik lábbal hárított.
A 87. percben szinte teljesen azonos pozícióból végezhetett el szabadrúgást Pető Milán Maxsuell szabálytalansága után, mint tette azt az első játékrészben. Pető ezúttal a bal sarkot választotta, és a sorfal fölött eltekerve a hálóba lőtt. Gundel-Takács ezúttal repült, de nem érte el a labdát. (2–1)
Épphogy elkezdődött az ötperces ráadás, amikor Kinyik nem tudta lekövetni Richards megindulását, és buktatta a panamait a tizenhatos előterében, ahol kapura tört volna. Derdák Marcell ezt a hibát azonnali piros lappal büntette. Emberelőnyben fejezhettük be a maradék négy percet, ám ezután újabb gól már nem született.

VÉGEREDMÉNY
Paksi FC 2–1 ZTE FC
NYILATKOZATOK
Filipe Celikkaya
„Egy nagyon nehéz mérkőzésre számítottunk, de úgy gondolom, jól kezdtük a találkozót. Sok helyzetet alakítottunk ki, és stabil játékot mutattunk, azonban ahhoz, hogy a jó teljesítmény eredményességgel is párosuljon, értékesítenünk kell a helyzeteinket. Nem gondolom, hogy a mai napon megérdemeltük volna a vereséget. Folytatjuk tovább a munkát, hiszen tudjuk, hogy két egymást követő győzelem után sem mi vagyunk a legjobb csapat, ahogyan egy vereséget követően sem mi vagyunk a legrosszabbak.”
Fernando Vera
„Nagyon nehéz és intenzív mérkőzés volt. Úgy gondolom, jól mutattuk meg a karakterünket, voltak biztató periódusaink, és az utolsó pillanatig küzdöttünk, de sajnos nem sikerült megszereznünk a kívánt eredményt. Örülök, hogy gólt szereztem, de számomra mindig a csapat az első, és a legfontosabb, hogy közösen mit tudunk elérni. Védőként pontosan tudom, hogy tanulnunk kell a hibáinkból, végig koncentráltnak kell maradnunk. Most össze kell tartanunk, és mindent meg kell tennünk azért, hogy a következő mérkőzésen még erősebben térjünk vissza.”
ÖSSZEÁLLÍTÁSOK
PAKSI FC
28 GYETVÁN (46’ KOVÁCSIK) - 2 KINYIK - 5 VÉCSEI - 6 GYŐRFI - 7 SZALAI - 10 HARASZTI (61’ HAHN) - 14 SILYE (72’ SIMUT) - 17 PETŐ - 19 HORVÁTH (46’ WINDECKER) (80’ GYURKITS) - 21 PAPP - 24 LENZSÉR
ZTE FC
1 GUNDEL-TAKÁCS - 3 VERA - 4 PERAZA - 6 KUJOVIC (57’ KISS) - 7 KREVSUN - 8 CSONKA (57’ HARANGI) - 9 MACHADO (81’ ALFONSO) - 18 CALDERÓN - 23 MAXSUELL (81’ HENRIQUE) - 30 AMATO - 80 SANTOS (71’ RICHARDS)


