Az MTK Budapest otthonában lépünk pályára szombaton

Mindössze öt bajnoki mérkőzés van hátra a szezonból, amelyet ezúttal idegenben folytatunk. Szombaton az MTK Budapest otthonában lépünk pályára, ráadásul már a dobogóról várhatjuk az összecsapást.

Két ellentétes forma találkozik a Fizz Liga 29. fordulójában az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Csapatunk legutóbb február 2-án szenvedett vereséget, így immár tíz tétmérkőzés óta veretlen, és az utóbbi öt találkozóból négyszer is győzni tudtunk.

Az MTK Budapest ezzel szemben nyeretlen szériáját próbálja megszakítani: a fővárosi kékek legutóbb január 24-én szereztek három pontot. Ez a tabellán is megmutatkozik, szombati ellenfelünk 29 ponttal a 10. helyről várja a mérkőzést.

Az MTK ennek ellenére azon kevés csapatok közé tartozik, amelyeket együttesünknek még nem sikerült legyőznie a 2025/26-os szezonban. Erre hívta fel a figyelmet a mérkőzés előtti nyilatkozatában vezetőedzőnk, Nuno Campos is, aki óvatosságra intette a csapatot:

„Ebben a szezonban még nem sikerült legyőznünk az MTK Budapest csapatát. Ez szinte mindent elmond arról, amit tudnunk kell – ez is egy nehéz mérkőzés lesz. Nem szabad úgy belemennünk a meccsbe, hogy a harmadik helyen állunk; ugyanazzal a mentalitással kell pályára lépnünk, mint eddig: alázattal, sikeréhesen. Így tudunk folyamatosan egyre jobbak lenni.”

A Kisvárda FC elleni mérkőzésen eltiltását töltötte Fabricio Amato, aki korábban az Újpest FC elleni találkozón meg is sérült. A válogatott szünet miatt hosszabb kihagyásra kényszerült az argentin középpályás, ám immár visszatérhet a csapathoz, és elmondása szerint nagyon várja a szombati mérkőzést:

„Nagyon hiányzott a játék, hiszen három hét kihagyás hosszú idő egy futballista számára, de teljesen felépültem, és készen állok az MTK Budapest elleni találkozóra. Jó formában van a csapat, minden a megfelelő irányba halad, de nem dőlhetünk hátra, mert a szezon hajrájában minden mérkőzés kulcsfontosságú. Ez a meccs is olyan lesz számunkra, mintha döntőt játszanánk: nehéz feladat vár ránk, de mindent megteszünk azért, hogy megszerezzük a három pontot, és győzelemmel térjünk vissza Zalaegerszegre.”

Mindössze öt mérkőzés van hátra a bajnokságból, a következő lépést pedig tehát az MTK Budapest ellen tehetjük meg, akiket immár Pinezits Máté vezetőedző irányít. A találkozó április 11-én, 17:45-kor kezdődik az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Jegyek elővételben a megadott linken érhetők el.

Mindenkinek jó szurkolást kívánunk! HAJRÁ, ZETE!