Nem bírtunk a Fehérvárral

ZTE FC-MOL Fehérvár FC

0-2 (0-0)

 

Az OTP Bank Liga 23. fordulójában a Mol Fehérvár FC csapatát fogadtuk a ZTE Arénában.

Együttesünk megfogyatkozott kerettel vágott neki a mérkőzésnek, mégis bíztatóan kezdtük az összecsapást.

A találkozó első helyzetéig a 24. percig kellett várnunk, amikor is Nemanja Nikolic fejelhetett egy bal oldali beadásból, de a kísérlete elkerülte a kaput.

A 27. minutumban Bolla Bendegúz távolról kísérletezett, de Gyurján Márton a helyén volt.

Csapatunk első nagyobb lehetősége a 40. percben érkezett el, Tanasin beadásából Koszta Márk fejelt kapu fölé.

Az első félidőben nem született gól, így 0-0-s döntetlennel vonulhattak pihenőre az együttesek.

A szünetben nem hajtottak végre változtatásokat a vezetőedzőedzők.

A 63. percben Tanasin faultolt a tizenhatoson belül, Iványi játékvezető büntetőt ítélt és második sárga lapjával kiállította a jobb hátvédet. A tizenegyeshez Nemanja Nikolic állt oda és magabiztosan a kapuba emelte a játékszert. (0-1)

A megfogyatkozást követően is méltó ellenfelei voltunk a piros-kékeknek, a 78. percben Loic Nego egy szélső befutás után mégis betalált. (0-2)

A fehérváriak kontrákra rendezkedtek be és Gyurjánnak több alkalommal bravúrral kellett hárítania.

A mérkőzésen két fiatalunk is jubilált, Papp László (20) és Németh Dániel (17) első alkalommal lépett pályára NB I-es bajnoki találkozón csapatunkban.

Az eredmény már nem változott a hármas sípszóig, így a Videoton győzött az Arénában.

 

Edzői értékelés

Boér Gábor: Nehéz helyzetben voltunk a már mérkőzés kezdetén is, de azt gondolom jól megszerveztük a védekezésünket és a hirtelen jött összeállítás is jól megoldotta a feladatot hatvan percig. Tudatosan átadtuk a területet, még ha mezőnyfölényben is játszottak, olyan nagy helyzetei nem volt voltak a Fehérvárnak. Sajnos csináltunk megint egy olyan kapitális egyéni bakit, amit elég sokszor elkövettünk már az idei bajnokságban, ezzel saját magunkat hoztuk nehéz helyzetbe. Utána, már emberhátrányban és gólhátrányban azt játszotta a Fehérvár, amit kell. Gratulálok a győzelmükhöz.

Szalai Tamás: Úgy érzem, hogy egész mérkőzésen sikerült dominálnunk. Első félidőben nem túl sok helyzetünk volt, mert kevesebbszer járattuk a labdát, mint amennyiszer szerettem volna, nem volt elég mélységi futás, bár így is két-három helyzet azért kialakult. A második félidőben azt gondolom, hogy a tizenegyes után nem volt kérdés, hogy melyik csapat nyeri meg a mérkőzést. Végre ültek azok a mozgások, amiket az edzésen gyakoroltunk, gratulálok a srácoknak, ez egy nagy diadal. Ugyanolyan hozzáállást, mentalitást és küzdőszellemet láttam, mint a Fradi ellen. Ez az út, ezt kell követni.

 

Összeállítások

ZTE FC: Gyurján- Németh E., Lesjak, Bobál- Tanasin, Favorov (68’ Papp L.), Sankovic, Kovács B. (87’ Németh D.), Bedi- Futács (68’ Tajti), Koszta (78’ Zimonyi)

MOL Fehérvár FC: Kovács D.- Bolla (83’ Dárdai), Fiola, Rus, Stopira, Hangya- Nego, Pinto (72’ Alef), Funsho (59’ Petryak)- Houri (83’ Bourard), Nikolic (72’ Budu)

 

Gólszerzők: Nikolic 64. büntetőből és Nego 78. perc.

Kiállítva: Tanasin 62. perc.