Testvércsapatunkkal mérkőztek fiataljaink.

2 – 2 (1-0)

A tegnapi nap folyamán a szlovén 2. Ligában szereplő testvércsapatunk ellen mérkőztek fiataljaink.

Bár már a 2. percben Szalay Szabolcs büntetőjének köszönhetően vezetést szerzett együttesünk, az első félidőben nem igazán forogtak veszélyben a kapuk. Harcos mezőnyjáték alakult ki már a kezdetektől, kiegyenlített labdabirtoklással.

A szünetben minőségi cseréket hajtott végre a vendégek vezetőedzője és ennek köszönhetően, a szlovén csapat dominált a második játékrészben. Először egyenlíteni tudott a Nafta, majd a vezetést is sikerült megszerezniük. Az utolsó percben azonban érkezett fiatal tehetségünk, a mindössze 16 éves Csóka Dominik, aki góljával döntetlenre hozta a mérkőzést.

A lendvai oldalon szerepet kapott két kölcsönjátékosunk is. Meshack az első, míg Szabó Bence a második félidőben jutott lehetőséghez.

Összességében a találkozó jól szolgálta mindkét együttes felkészülését.

Összeállítás: Köcse - Földvári, Sebestyén, Semedo - Molnár, Kovács, Németh, Szökrönyös, Hegedűs - Szalay, Fehér

Pályára lépett még: Csóka, Abért, Pap M., Szökrönyös Z., Simon, Kámi