Leküzdöttük a havazást

A mérkőzés előtt sokáig kérdéses volt, hogy az összecsapás füves pályán kerülhet-e megrendezésre, azonban a játékvezető alkalmasnak találta a játékteret a párharcra.

Csapatunk megváltozott hadrendben futott ki a pályára és a körülmények ellenére bíztató futballt mutatott.

A kezdősípszót követően folyamatosan dolgozták ki a helyzeteket kedvenceink. Az első lehetőség a második minutumban alakult ki Németh Erik előtt, fiatal védőnk egy beadás után fejelt a felsőlécre.

Az 5. percben Babatit ugratták ki jó ütemben, azonban balszélsőnk lövése centikkel, de elkerülte a hazai kaput.

Centerünk Koszta Márk végig rendkívül agilisan mozgott, több alkalommal remekül hozta helyzetbe társait és a kapu előtt is veszélyes volt.

A 8. minutumban egy távoli bombát hárított bravúrral Gyurján. Az ezt követő szöglet után Szabó Tamás megszerezte a vezetést a tiszafüredi együttes számára. (1-0)

Nem kellett sokáig várnunk az egyenlítésre, kapitányunk Bobál Dávid gyönyörűen tekert a jobb felső sarokba. (1-1)

Kedvenceink folytatták a letámadást, először Koszta Márk került ziccerbe Gergényi passzából, majd Koszta adott nagy labdát Szalay Szabolcsnak, - aki először volt kezdő csapatunk színeiben – de a TVSE hálóőre a helyén volt.

Futószalagon érkeztek a lehetőségeink, csak a gól hiányzott. A félidőig már nem is változott az eredmény, döntetlennel vonulhattunk a szünetre.

A pihenőt követően új lendület érkezett játékunkba. Vezetőedzőnk két változtatást eszközölt, pályára küldte az első csapatunkban bemutatkozó Papp Lászlót, illetve Bojan Sankovicot. Utóbbi nem teketóriázott sokáig, a 47. percben egy visszagurított labdából megszerezte a vezetést együttesünknek és jómaga első találatát klubunk színeiben. (1-2)

A második játékrész talán legnagyobb helyzete Szalay Szabolcs előtt adódott, támadónk egy mélységi indítást követően lépett ki ziccerben, azonban emelése a kapu mellé gurult.

A havazás nem hagyott alább és a nagy szemű hópelyhek meg is maradtak a játéktéren, ezzel ellehetetlenítve a labdavezetést és a kombinatív futballt.

Együttesünk ennek ellenére magabiztosan kézben tartotta a mérkőzés kimenetelét és készülhet a következő fordulóra, amikor is a Budapest Honvéd FC gárdája látogat majd a ZTE Arénába.

A találkozóra február 24.én 14:00-tól kerül sor.

 

A remek teljesítményt nyújtó Gergényi Bence értékelése: A csapat jól vette a feladatot, próbáltunk alkalmazkodni a pályához. Nagyon nehezen lehetett futni és játszani rajta. Az elején hátrányba kerültünk, de a csapat erejét mutatja, hogy fel tudtunk állni és még az első félidőben egyenlítettünk. A második félidő elején pedig szereztünk egy fontos gólt, így megtudtuk nyerni a találkozót. 

 

Összeállítások

Tiszafüredi VSE: Ladányi (46’ Fülöp)- Háda, Fehér, Barzsó, Mészáros, Szabó, Bíró (76’ Tóth N.), Szövetes, Csiki, Barna, Vincze

ZTE FC: Gyurján- Tanasin, Németh, Bobál, Gergényi- Kovács B. (46’ Sankovic), Favorov (46’ Papp László)- Szalay (74’ Zimonyi), Vass, Babati (62’ Kun)- Koszta (86’ Kálnoki-Kis)