Fontos győzelem idegenben!

Kellemes őszi idő fogadta labdarúgóinkat a Pancho Arénában. Csapatunk - az előző bajnoki mérkőzésekhez képest – megváltozott taktikai hadrendben futott ki a gyepre.

Az első tíz perc kiegyensúlyozott játékot hozott, főként a pálya közepén járt a labda. A csúszós talajon elsőként középpályásunk, Bojan Sankovic veszélyeztetett, egy tizenhatoson belüli fejeléssel.

13. percben a hazaiak értékesítették első komolyabb helyzetüket. Egy beadást követően Mance szerzett vezetést a Puskás Akadémiának. (1-0) Szerencsére gyorsan érkezett egyenlítő gólunk. A 20. minutumban, védőnk, Zoran Lesjak lőtt egy gyönyörű találatot. (1-1)

A félidő utolsó perceiben mindkét csapatnak sikerült további helyzeteket kialakítani. A 37. percben a hazaiak találták el a kapufát, majd pár perccel később, Bobál Dávid került ziccerbe a felcsúti kapu előtt.

Izgalmas, párharcokkal tűzdelt első félidőt láthattak a szurkolók, több, átlagon felüli zalai teljesítménnyel. Kiemelendő Bojan Sankovic teljesítménye, aki védekezésben és támadásban is oroszlánrészt vállalt.

A második félidőt a hazaiak kezdték jobban, de szerencsére Demjén kapuja érintetlen maradt a Puskás Akadémia mindkét lehetősége után. Az 53. percben Szánthó Regő mutatta meg miért tartják az egyik legnagyobb magyar tehetségnek. Támadónk, a tizenhatos sarkáról csavart gyönyörűen hosszúba. (1-2)

Három hazai cserét követően, a 67. percben Makra Zsolt is változtatott, Babati érkezett a Könyves helyére.

A játékrész második felében átvette az irányítást a hazai csapat, de hősies védekezésünknek köszönhetően sikerült megszereznünk a három pontot! Fontos győzelmet szereztünk idegenben, megannyi nagyszerű egyéni teljesítménnyel!

Összeállítások:

Demjén – Bobál, Szépe, Lesjak – Szalai, Bedi, Sankovic, Gergényi – Vass (75’ Favorov), Szánthó (89’ Zivko), Könyves (69’ Babati)

Tóth – Szolnoki, Meissner, Nagy, Radics – Van Nieff (59’ Baluta), Plsek (59’ Urblik) – Kiss (26’ Weslen) Knezevic, Slagveer (77’ Vanecek) – Mance

 

Szép volt, fiúk!