A válogatott szünetet követően közvetlen riválisunkkal csaptunk össze a Fehérvári úti Stadionban.  Az első játékrészben végig kézben tartottuk a mérkőzést és érvényesíteni tudtuk akaratunkat. Igazi csapatként, egymást kisegítve kompaktan játszottunk, amely a 25. percben gólt is eredményezett. A találkozó folyamán Böde Dániellel óriási küzdelmet vívó Könyves Norbert könyörtelenül kihasználta helyzetét és megérdemelt vezetéshez juttatta együttesünket. A srácok ezután sem álltak meg, a végig agilisan futballozó, mindössze tizenkilenc esztendős Szánthó Regő lendülete állandó nyomás alatt tartotta a tolnaiak védelmét. A félidő előtt több alkalommal is eldönthettük volna a három pont sorsát, először Vass, majd Szalai veszélyeztetett. A sors igazságtalansága, hogy ezt követően egy kavarodás után - épp a legrosszabb lélektani időszakban- a hosszabbításban egyenlítettek a zöld-fehérek.

A pihenőről visszatérve sem változott a mérkőzés képe, azonban a 49. minutumban Hahn találatával már előnybe is került a házigazda. Frissítettük a csapatot és több támadó is hadba szállt nálunk, míg a paksiak az előny tudatában teljes mértékben kontrajátékra rendezkedtek be. Hatalmas küzdelmet folytattak a srácok és sok kockázatot vállalva mentünk előre. Egy szögletet követően, épp így alakulhatott ki egy ellentámadás, mely végén Hahn be is állította a találkozó végeredményét.

Összeállítások:

Paksi FC: Hegedűs- Gévay (78’ Lorentz), Böde, Lenzsér- Osváth, Balogh, Szakály (46’ Ádám) Windecker (86’ Sipos), Bertus- Sajbán (60’ Kulcsár), Hahn (78’ Nagy)

Vezetőedző: Bognár György

ZTE FC: Demjén- Szalai (54’ Tanasin), Szépe, Bobál, Bedi- Lesjak, Sankovic (67’ Dragóner), Kovács (54’ Gergényi)- Szánthó (54’ Koszta), Könyves, Vass (88’ Zimonyi)

Vezetőedző: Boér Gábor

Paks, Városi Stadion, 1602 néző. Vezette: Solymosi
Gólszerzők: Balogh Balázs (45+1.), Hahn (48., 75.), ill. Könyves (25.) 

Sajnos ez egy ilyen nap volt. Csapatunk jövő héten vasárnap, hazai pályán javíthat a Budafoki MTE csapata ellenében. Hajrá, ZTE!

 

Képek: Paksi FC