Presztízs győzelem

A válogatott szünetnek köszönhetően alkalmunk adódott egy edzőmérkőzés keretében fejleszteni csapatunk kohézióját és a mutatott jó játék, szép eredménnyel is párosult. Sajnos nézők nélkül, zárt kapuk mellett kerülhetett megrendezésre a derbi Szombathelyen.

Bár több alapemberünk is nemzeti kötelességét teljesíti, mégis szinte hibátlanul hoztuk le az összecsapást.

Már egyből a találkozó elején veszélyeztettünk, a 3. percben Dragóner kapott szép indítást a tizenhatoson belülre, de a kimozduló Verpecz még menteni tudott. A 10. perc környékén éledezett a Hali, Gyurjánnak kellett bravúrt bemutatnia először Tóth Barna, majd Jancsó próbálkozását követően.

Dragóner mindvégig rendkívül aktívan futballozott, második lövését még védte a szombathelyi hálóőr, azonban a kipattanót már Vass Patrik továbbította az üres kapuba. Sajnos ezt még les miatt érvénytelenítették, de erősen érett a vezetésünk.

A 36. percben megtört a jég, egy kreatív szöglet variáció után Kovács Barnabás távoli lövését Verpecz mentette, de a lecsorgó labdára Koszta reagált leggyorsabban és kíméletlenül a kapuba lőtte (0-1).

A második játékrészben megkezdtük cseréinket, többek között Kun Bertalan is pályára lépett. A 68. percben pedig le is tette a névjegyét, a büntetőterület környékén került elé a labda, melyet szemkápráztató tekeréssel juttatott a hosszú alsó sarokba (0-2). A frissítések után is uraltuk a mérkőzést, futószalagon érkeztek helyzeteink. Többek között Zimonyi Dávid és a remek formában játszó Koszta Márk veszélyeztetett.

A végeredményt (1-2) volt játékosunk Farkas Balázs állította be, egy büntetőt értékesített az utolsó percben.

Gyakorlásnak remek környezetet és ellenfelet biztosított a szombathelyi egyesület, melyet ezúton is köszönünk!

 

Összeállítások:

Haladás: Verpecz (Simon B., 46.) – Csilus, Mocsi, Devecseri – Tóth D. (Farkas B., 54.), Holdampf, Jancsó (Schuszter, 46.), Horváth O., Bosnjak (Doktorics, 35.) – Tóth B. (Tóth M., 46.), Rácz.

Vezetőedző: Mátyus János. 

ZTE FC: Gyurján (Köcse, 53.) – Szalai D. (Tanaszin, 46.), Szépe, Bobál D. (Zivko, 61.), Bedi (Semedo, 61.)– Sankovic (Lesjak, 46.), Tajti (Kun, 61.), Vass P. (Favorov, 61.) – Koszta, Dragóner (Zimonyi, 46.), Kovács B.

Vezetőedző: Boér Gábor.

Gólszerző: Koszta (33. 0–1), Kun (61., 0–2), Farkas B. (90., 11-esből, 1–2)

(Fotó: haladas.hu/Unger Tamás)