Budafoki MTE–Zalaegerszegi TE FC 3–1 (1–0)

Budapest, Budafoki MTE Sporttelep, zárt kapuk mögött. Vezette: Andó-Szabó

Gólszerzők: Zsóri (40.), Kovács Dávid (49., 51. – az elsőt 11-esből), ill. Lesjak (80.)

 

Az OTP Bank Liga 19. fordulójában a Budafok csapatához látogatott együttesünk.

 

A mérkőzés elején sok pontatlansággal nyitottak a csapatok és kissé kapkodó volt a játék képe.

Az első lehetőség a hazaiak előtt alakult ki, azonban Bobál jól helyezkedett és menteni tudott a gólvonalról.

A 11. percben egy formás akció végén mi is veszélyeztettünk, Zoran Lesjak Zimonyi Dávid passzából küldte kapura a labdát.

A 14. minutumban ismét négyes számú játékosunk lőtt, de Póser hatalmas bravúrral hárított.

Az első negyed órát követően átvettük az irányítást és labdabirtoklási fölényre tettünk szert.

A 26. percben Babati ugratta ki Zimonyit, aki éles szögből tüzelt, de a vörös-feketék hálóőre ismét a helyén volt.

A 40. minutumban jött a feketeleves, Zsóri talált a kapunkba lesgyanús szituációból, ezzel megszerezve a vezetést a budafokiaknak. (1-0)

A második félidő sem indult kedvezően számunkra, egy büntetőt követően a vörös-feketék kapitánya kettőre növelte a különbséget. (2-0)

Mielőtt reagálhattunk volna az eseményekre, egy lecsorgó labdát Kovács Dávid vágott ismét a hálónkba. Ezzel megszerezve saját maga második és csapata harmadik találatát. (3-0)

Csapatunk becsülettel jött előre, de csak a 80. percben tudtunk szépíteni, Könyves egyéni villanását követően Lesjak pofozta be a kipattanó játékszert. (3-1)

A hátralévő időben már nem tudtunk változtatni a három pont sorsán, így üres kézzel távoztunk a fővárosból.

Folytatás vasárnap 16:15-től a ZTE Arénában, amikor is hazai pályán fogadjuk a Puskás Akadémia csapatát.

 

Edzői értékelés

Boér Gábor: Szégyellem magam az eredmény miatt. Azt gondolom, hogy az első játékrész az első öt percet leszámítva még rendben volt, hiszen próbáltuk uralni a játékot, próbáltunk labdát birtokolni. Voltak kidolgozott helyzeteink, de nem sikerült értékesítenünk ezeket. Alap védekezési és hatalmas egyéni hibákat követtünk el, amelyeket az első osztályban nem lehet megtenni. A Budafok meg is büntette ezt a dekoncentráltságot. A második félidőben mielőtt váltottunk volna, még nagyobb hátrányba kerültünk, így kockáztatni is kényszerültünk. Az eredmény tudatában rengeteg támadót küldtünk a pályára, de nem sikerült közelebb férkőznünk a Budafokhoz.

 

Összeállítások

BMTE: Póser- Margitics (78’ Huszti), Jagodics, Romic, Zeke- Ihrig-Farkas (88’ Medgyes), Csonka, Filkor (78’ Micsinai), Szabó (78’ Takács), Kovács- Zsóri (70’ Kulcsár)

ZTE FC: Demjén- Lesjak, Szépe (59’ Tanasin), Bobál- Babati (53’ Szánthó), Favorov, Sankovic (53’ Futács), Tajti (59’ Vass), Bedi- Könyves, Zimonyi (59’ Koszta)

 

Fotók: BMTE