Az Év Sportolója Gála 2020 televíziós díjátadó 2021.  január 11-én, hétfőn került képernyőre. Ez alkalommal azonban a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően nézők hiányában, a fizikai érintkezések lehetőségét minimálisra csökkentve a hagyományos helyszínen. A Nemzeti Színház hatodik alkalommal adott otthont a rendezvénynek, neves díjátadókkal, a megszokott trófeával kitüntetett győztesekkel és online „vendégekkel”, házigazdával. Sztárvendégként Fabio Capello, a Real Madrid és az angol válogatott egykori edzője is tiszteletét tette az eseményen, természetesen csak felvételről, videóinterjú formájában.

Az Év csapata (a hagyományos csapatsportágakban) kategória egyik jelöltje a nemzeti labdarúgó-válogatott volt, két kihívója pedig a Ferencváros futballcsapata és a férfi vízilabda-válogatott.

A válogatott óriási fejlődésen ment keresztül a 2020-as esztendőben, a FIFA oldala külön kiemelte: az egyetlen év leforgása alatt 12 pozíciót előre ugró együttesnél látványosabb fellendülést egyetlen más nemzeti csapatnál sem lehetett tapasztalni. Marco Rossi legénysége a Nemzetek Ligája őszre halasztott, Eb-pótselejtezővel felérő osztálydöntőjében kivívta a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon való szereplés jogát és emellett az NL 2020-as őszi szakaszában a B osztály egyik csoportelsőjeként feljutott a kontinens elitjébe, a tizenhat csapatos A osztályba. A csak ősszel mérkőzéseket játszó együttes nyolc összecsapásából ötön diadalmaskodott és mindössze egyszer veszített.

Fotó: MLSZ.hu

Legnagyobb örömünkre, a ZTE FC kötelékében álló sportolók is hozzájárultak a jó szerepléshez, hisz a versenysorozat folyamán két játékosunk, Babati Benjamin és Könyves Norbert is a keret tagja volt. Utóbbi nem csak pályára lépett, de a Szerbia ellen vívott debütáló mérkőzésén győztes találatot szerzett! Egy röviden hazatett labdára csapott le becsúszva, eltolta a kapus mellett majd az üresen maradt hálóba gurított.

Most ismét nagy megtiszteltetés érte játékosunkat és ezzel klubunkat is, mivel Norbi képviselte a magyar labdarúgó válogatottat a 63. év sportolója gálán és vette át az Év legjobb csapatának járó elismerést!

Fotó: MSÚSZ

Bízunk benne, hogy klubunk a továbbiakban is segíteni tudja a hazai labdarúgás felemelkedését és sikerességét.

Ezúton is gratulálunk a nemzeti csapatnak és játékosainknak a kitüntetéshez!

 

 

/ megosztás