Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki a Loki otthonában, de az ötgólos meccset a hazaiak nyerték.

Csapatunk idei második bajnoki fellépésén a Debrecen otthonában lépett pályára, ahol bő 4000 szurkoló, köztük mintegy 60-70 szimpatizánsunk látogatott ki a mérkőzésre. Együttesünk keretéből Kiss Máté hiányzott, aki már társaival edz, de a meccsen még kockázatos lett volna a pályára küldése. A kezdő sípszó előtt máris változtatni kellett az összeállításunkon, Barczit ugyanis piercingje miatt nem engedte a pályára Kassai játékvezető, így Babati érkezett helyette.

Aktívan kezdett a Loki, és a 3. percben Varga Kevin szöglete, majd Garba felső lécről kipattanó fejese után Trujic lőtt közelről kapunkba (1-0). Ezt követően azonban átvettük az irányítást, támadásokat vezettünk, aminek eredményeként előbb Grumic hozta nagy helyzetbe Bedit, akinek lövését bravúrral védte Nagy Sándor, majd Mitrovic adta be a szögletet, Bedi emelkedett a legmagasabbra, és a kapu bal oldalába bólintott (1-1)!

A 25. percben Ferenczi adott be a bal oldalról, az érkező Szécsi pedig érkezett és közelről a hálóba lőtt (2-1). Az első játékrészben ezt követően még Szécsi kapufáját jegyezhettük fel.

A fordulást követően Tőzsér szabadrúgása okozott veszélyt, majd a 64. percben ismét egyenlítettünk: Tamás tette középre balról a labdát, az érkező Mitrovic pedig a hálóba lőtt (2-2)! Három perccel később Varga Kevin játszotta meg Garbát, aki estében még a jobb alsóba lőtt (3-2).

Demjén szép védései, majd csapatunk lehetőségei következtek: Csősz rántotta le Bobált a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt Mitrovic a kapu jobb alsó sarka felé rúgta, Nagy Sándor azonban védeni tudott. Ez sem vetette vissza a fiúkat, Bedi távolról vette célba a kaput, a labda Nagy Sándoron is túljutott, de a bal oldali kapufáról kifelé pattant. Majd a csereként beállt Hudák került nagy helyzetbe, de a kapus itt is bravúrral hárított.

Csapatunk ment előre az utolsó pillanatokig az egyenlítésért, de nem volt szerencsénk, és maradt a 3-2. Mondhatjuk, hogy ezúttal a mezőkövesdinél is közelebb álltunk a pontszerzéshez, a küzdésre nem lehetett panasz, de sajnos ez nem ért pontot.

DVSC – ZTE FC 3-2 (2-1)
DVSC: Nagy S. – Kusnyír, Pávkovics, Szatmári, Ferenczi – Haris (Kinyik, 89.), Tőzsér – Varga K., Trujic (Csősz, 51.), Szécsi – Garba (Zsóri, 83.)
ZTE FC: Demjén – Bolla, Lesjak, Devecseri, Tamás – Kocsis, Mitrovic, Bedi - Babati (Hudák, 59.), Grumic (Bobál, 65.), Radó
Gólszerzők: Trujic (3.), Szécsi (25.), Garba (67.) ill. Bedi (17.), Mitrovic  (64.)
Sárga lap: Garba (27.), Trujic (48.), Haris (81.), Zsóri (92.) ill. Devecseri (60.), Kocsis (92.)
Piros lap: -

/ megosztás