Folytatódik az új játékosainkat bemutató sorozat. Novák Csanád sikeres szezonra számít.

 

Novák Csanád a szomszédos Veszprém megyében, (az egészen 1950-ig Zalához tartozó) Tapolcán született 1994-ben, és 2009-ig a helyi futballcsapatban játszott. Utánpótlás éveiben a Lombard Pápa és a Győri ETO FC csapatában szerepelt, rendszeresen 10 gól felett lőtt a korosztályos bajnokságokban, a 2010–11-es bajnokságban pedig az U17-es másodosztály Északi csoportjában 80 góllal terhelte az ellenfelek kapuját.

- Ez a 80 találat egészen elképesztően hangzik. Hogyan emlékszel vissza erre az időszakra?

Egy hirtelen jött lehetőség kapcsán, a tanulmányaim miatt kerültem Pápára. Az első szezonom is jól sikerült, hiszen harmadik lettem a góllövő listán. A következő évben az U17-ben és az U19-ben is játszottam, előbbiben 80, utóbbiban 24 gólt sikerült rúgnom, ami mindenképp megerősített abban, hogy jól választottam sportágat, hiszen korábban kacérkodtam a kosárlabdával is. Édesapám is efelé terelgetett, engem viszont mindig a foci felé húzott a szívem…

- 2013. tavaszán bemutatkoztál a Győr NB II-es tartalékcsapatában, júniusban pedig tizenkilenc évesen az akkor első osztályú nagycsapatban léptél pályára csereként az Eger ellen, abban az ETO-ban, amelyik megnyerte a bajnokságot! Ezután Kecskemét következett, majd a Vasasnál, Gyirmóton és Mezőkövesden is játszottál, és több, mint 90 nb1-es meccsen léptél pályára. Közben az utánpótlás válogatottba is bekerültél. Kövesdről érkeztél kölcsönben Egerszegre, egy átalakuló csapatba. Milyen érzésekkel jöttél Zalába?

-Közel áll a szívemhez Zalaegerszeg, hiszen édesapám is a városban született, sokat jártam itt, ismerem a várost. Többször felmerült az elmúlt évek során, hogy ide igazolok, de akkor különböző okok miatt nem jött össze, most lett adott a lehetőség. Örültem a hívásnak, hiszen egy futballistának fontos, hogy minél többet játszhasson, és remélem erre itt sok alkalmam lesz. Kiss Mátéval, Madarász Márkal és  Balázs Zsolttal már játszottam együtt, így egy ismerős közegbe kerültem. Emellett sokat jelent, hogy a Zetének komoly presztízse, hírneve van az országban, egy patinás klub, amely komoly múlttal rendelkezik. Bízom benne, hogy a mi teljesítményünk is közrejátszik abban, hogy a jövője is szép lesz az egyesületnek!

-Több első osztályú csapatnál voltál korábban, tehát van összehasonlítási alapod. Milyennek látod a Zete mostani keretét?

- Úgy érzem, hogy erős a keret, kimondottan jó játékosokat igazoltak a vezetők, és a korábban itt lévőkkel együtt minden esélye megvan annak, hogy egy eredményes csapatot alkossunk. A korábbi klubjaimban sok légióssal játszottam már együtt, ez alapján is mondhatom, hogy külföldi csapattársaim is komoly játékerőt képviselnek.

-Kik lehetnek a legfőbb ellenlábasok szerinted a bajnokságban?

- Kiegyenlített bajnokság lesz az idei, nehéz megmondani így az elején, hogy ki érhet oda az élbolyba. Fontos szerepet játszhat az idei kiírásban az ETO és a Nyíregyháza, akik ellen már játszottunk, és meg is mutatták, hogy számolni kell velük. De több csapat is képes kiegyensúlyozott teljesítményre. Nagyon sok fog múlni az időzítésen, és az elszántságon, bízom abban, hogy nálunk ez utóbbi tekintetében nem lesz gond, mindig maximális küzdeni akarással lép pályára a csapat!

-Mit vársz magadtól, mivel lennél elégedett a szezon végén?

-Mindenekelőtt azt szeretném, ha teljesen felépülnék a térdsérülésemből. Szépen haladok, még nem vagyok százszalékos állapotban, de remélem, hogy minél hamarább így lesz. A csapat tekintetében pedig a feljutásban reménykedem. Ez a város, ez a közösség megérdemli az első osztályt. Nyugat-Magyarország az utóbbi időben kevéssé képviselteti magát az nb1-ben, bízom benne, hogy jövő nyártól újra fogadhatjuk Egerszegen az első osztályú ellenfeleket!

Köszönöm Csanád, mielőbbi, gyors felépülést, és minél több gólt kívánok kék-fehérben!

 

- NR -