A ZTE FC elnöke nyilatkozott honlapunknak az év utolsó bajnoki mérkőzését követően

Felnőtt férfi labdarúgócsapatunk az ötödik helyen „telel” az OTP Bank Liga 2022/23-as kiírásában. Együttesünk a riválisokhoz képest egy mérkőzéssel kevesebbet játszva, 22 pontot gyűjtött össze 15 találkozó alatt. Klubunk elnöke már a szezonkezdet előtt a tabella első felébe várta a fiatal együttest, melynek átlagéletkora 23 év. A mögöttünk álló időszakról beszélgettünk Végh Gáborral.

Láttam a folyamatos építkezést, így nem volt alaptalan, amikor az első öt helyezett közé vártam a csapatot. Jó pozícióban vagyunk, jó a keret, így reményteljes tavaszunk lehet. Van némi hiányérzetem, hisz bennünk maradt 5-6 pont, ami nagyobb rutinnal könnyedén meglehetett volna – kezdte mondandóját a ZTE FC elnöke. - Nagyon fontos a klub esetében a vízió, ami nálunk kristálytiszta és mindenki egy irányba húz. Remek kollégák alkotják a mostani stábot, legyen szó akár a sportigazgatóról, akár a vezetőedzőről, vagy épp az erőnléti edzőről. Az egész háttérstáb tekintetében azt mondhatom, hogy rendben van a klub. Nem nagy létszámú, de minőségi stábunk van és erre nagyon büszke vagyok.”

Az idei év is több kihívás vagy nehéz döntés elé állította a Zetét, ám a klub elnöke úgy véli, hogy ebben az esztendőben is tudott erősödni az egyesület.

Az idei esztendőben is fejlődtünk, ami nem magától értetődő dolog, ezért nagyon sokat dolgoztunk az elmúlt nyolc évben. Ha visszanézzük a korábbi tetteinket, vagy épp a nyilatkozataimat, mindig is azt hangoztattam, hogy válságállóvá kell tenni a klubot, hogy az első nehézség ne törje meg. Innentől pedig már azon kell dolgoznunk, hogy a jövő évben is minden rendben legyen.”

A labdarúgó-világbajnokság miatt most két és fél hónap szünet következik a bajnokságban, ami merőben eltér a korábbi évek szokásaitól. Játékosaink most 10 napos pihenőt kaptak, ezt követően pedig három hét közös munka következik. Az ünnepeket a labdarúgók szeretteik körében tölthetik és az újév legelején folytatódik a felkészülés a január 24-ei bajnoki rajta.

Ez egy speciális helyzet, ám én ebben is a lehetőséget keresem. Bízom benne, hogy szakembereink kihasználják a szünetet és ebből is erősebben fogunk kijönni, mint a többi csapat; hisz nem titok, én nem ötödik szeretnék lenni, hanem még előrébb szeretnék végezni.”

A téli szünet egyik kiemelt témája az átigazolási időszak, így megkérdeztük a várakozásairól Végh Gábort.

Minden átigazolási időszakban van mozgás, ezen a télen sem lesz másképp, még ha kisebb volumenű. A játékosok értékesítése fontos tényező ahhoz, hogy a klub gazdaságilag stabil lábon álljon a következő szezonban is, amennyiben pedig lesz távozó, akkor a pótlásukról is gondoskodnunk kell. Ez az élet rendje, ezt nem kudarcként éljük meg, hanem lehetőségként.”