A 9. HELYEN ZÁRTUK A 2023/24-ES SZEZONT

Kecskeméten, a Széktói Stadionban léptünk pályára az OTP Bank Liga 33., egyeben a 2023/24-es szezon utolsó fordulóján. A tét mindkét csapat számára a hatodik hely megszerzése volt. A kapuban ezúttal Gyurján Márton pótolta a sérült Dombó Dávidot.

A találkozó első komoly helyzete Horváth Krisztofer előtt adódott, Szendrei Norbert hibájából. A 10. percben a csapatkapitány haza gurított labdáját a kapunk előtt ragadt Horváth tisztán vehette át, kapura fordult ám lapos próbálkozása elakadt a kiérkező Gyurjánban, aki így korai góltól mentette meg a csapatot.

Negyedóra elteltével ziccert saját erőből egyik csapatnak sem sikerült kialakítani. Nagy küzdelem zajlott a középpályán a labda megszerzéséért, birtoklásáért. A 22. percben aztán egy távoli lövés hozta meg az áttörést csapatunk számára.

Sajbán Máté háttal a kapunak kapta meg a labdát Kiss Bencétől, majd egy váratlan mozdulatsor következett. Lerázva védőjét kifelé indult meg, tisztára játszotta magát és mintegy 20 méterről nagy erővel, rendkívül pontosan tekert a bal felső sarokba, esélyt sem adva a kecskeméti hálóőrnek. (0-1)

A 30. percben ismét Sajbán megindulásából jutottunk el az ellenfél tizenhatosához. Kilencesünk ezúttal lövés helyett a mellette érkező Mance elé készített le, aki aztán éles szögből, erős lövéssel próbálta meglepni Kersákot, a kapus résen volt és jól zárta a szöget.

Az első félidő végén Májer keresztbe mozgott a jobb oldalról és Banó-Szabó adott egy remek labdát a zalaegerszegi védők között. A KTE kilencese lövés helyett a passzt választotta a labda azonban mindenki mögé érkezett és sikerült tisztáznunk. A szünetre egy gólos vezetéssel vonulhatott a csapat, Sajbán Máté nagyszerű megmozdulása jelentette a különbséget.

A második játékrészt lendületesebben kezdte a hazai csapat. Az 54. percben egy szabadrúgás után tudtak veszélyeztetni a lilák. A pontrúgást követően Gyurján bátran, jó ütemben érkezett ki a kapujából, a róla kipattanó labda azonban az ellenfélhez került. A csereként beállt Zsótér Donát próbálkozott egy távoli bal lábas lövéssel, a játékszer azonban a kapu fölé szállt.

A 63. percre már aggasztóan sokadik szabadrúgását végezhette el a Kecskemét, amik rendre magukban hordozták a veszélyt. Egy jobb oldalról elvégzett pontrúgás során a labdát elsőre még sikerült oldalra csúsztatni, ami aztán Nikitscher Tamás elé került. A hazaiak középpályása egy igazítás után a hosszú oldalt vette célba és nagy erővel a kapu bal sarkába lőtt. (1-1)

Pár perccel később Horváth cselei után Pálinkáshoz passzolt, aki a védők szorításában tudott a kapu felé fordulni. A pattogós labdát kapásból küldte kapura a kecskeméti támadó, a lövés azonban kevéssel, de elhaladt a bal kapufa mellett.

Negyedórával a mérkőzés vége előtt Croizet jobb oldali beadása ígéretesen kanyarodott középre, az érkező Németh Dániel bár megelőzte védőjét, de a labdát már nem tudta eltalálni így az a kapu mellé csorgott.

A 81. percben Kovács leültette védőjét és higgadtan gurított vissza az üresen helyezkedő Croizet elé. A francia légiós kissé erőtlen lövése kipattant a védőkről, majd Mim sokkal életerősebb próbálkozása is megakadt a blokkban. Lukács góltól mentette meg a hazai csapatot.

Nem sokkal később a vezetést is megszerezte a Kecskemét. A 89. perchez érve Szendrei tudott a kapu felé fordulni és középről, takarásból lőtt a kapura. Gyurján védeni tudta az erős próbálkozást a labda azonban a védők előtt, de még a leshatáron belül helyezkedő Pálinkás elé pattant. A hazaiak hetese jól ismerte fel a helyzetet és a hálóba bólintott. (2-1)

Ezúttal mi szenvedtünk el gólt a hajrában, ami a KTE számára három pontot és a tabella hatodik helyét eredményezte. Csapatunk a nagyszerű tavaszi szezon végeztével összesen 43 pontot szerzett, ami a bajnokság 9. helyét jelenti. A végeredmény Kecskeméti TE – ZTE FC, 2-1, a felsőházi pozíciót tehát nem sikerült megszereznünk, de ami a legfontosabb, hogy a Zalaegerszeg a következő idényt is az élvonalban kezdi. HAJRÁ ZETE!

Legközelebb a Zete Fieszta során nyitjuk meg a ZTE Aréna kapuit, ahol ismét egész napos programmal készülünk a Zete család számára. Szeretettel várunk mindenkit július 20-án!

ÖSSZEÁLLÍTÁSOK

KECSKEMÉTI TE
46 KERSÁK – 7 PÁLINKÁS – 8 BANÓ-SZABÓ (75’ VÁGÓ) – 9 MÁJER (46’ KATONA) – 11 HORVÁTH – 15 SZABÓ (73’ LUKÁCS) – 18 BELÉNYESI – 22 HELMICH (46’ ZSÓTÉR) – 26 SZŰCS – 44 NIKITSCHER (87’ SZENDREI) – 77 ZEKE

ZTE FC
95 GYURJÁN – 6 MIM – 9 SAJBÁN (72’ NÉMETH) – 11 SZENDREI – 18 SANKOVIC – 19 MANCE (72’ GRUBER) – 27 BEDI – 32 MEDGYES (38’ CROIZET) – 33 SAFRONOV – 41 EVANGELOU – 49 KISS (72’ KOVÁCS)