Az OTP Bank Liga 6. fordulójában a szombati óriási esőzésnek köszönhetően mély, csúszós talaj fogadta a csapatokat a ZTE Arénában. Szerencsére a találkozó alatt kegyesek voltak az égiek és remek futballidőben kerülhetett sor a mérkőzésre. A szurkolóink nem csak, hogy rengetegen látogattak ki a stadionba, de nagyszerű atmoszférát is teremtettek játékosainknak.

Az első percektől kezdve a kispestiek térfelén pattogott a labda, de az egész derbi alatt jellemző volt, hogy meddő mezőnyfölénnyel rendelkeztünk. Két hasonló képességű alakulat csapott össze és nüasznyi fordulópontok döntöttek a küzdelemben. Sajnos a középpályán kialakult párharcokból nem mi jöttünk ki jól és a Honvéd védelme is remekelt a fejjáték tekintetében. Bár már a 4. percben – nem utoljára – kétes szituáció történt a vörös-feketék tizenhatosán belül, de a síp néma maradt. Jött is a büntetés, egy nagy bedobást követően a semmiből szerzett gólt a fővárosi alakulat a 7. minutumban. A srácok mentek tovább előre, Könyves akciói és Gergényi lövése fenyegették az ellenfél kapuját. A Kispest teljes mértékben a kontrákra rendezkedett be és Lesjaknak többször is nagy mentést kellett bemutatnia egy-egy ellentámadás alkalmával. Egy büntetőterület előtti kavarodás folyamán a játékszer Szendrei elé került, aki 23 méterről a hálóba továbbította a labdát. A félidő előtt végképp beszorítottuk Bódog Tamás fiait kapujuk előterébe és ismét tizenegyes gyanús szituációba kerültünk, de a játékvezető kirúgást intett.

Vezetőedzőnk Boér Gábor már az első félidőben változtatott és a második játékrészben is élt csere lehetőségeivel. Többek között, a 17 éves Kovács Barnabás is pályára lépett, aki remek teljesítményt nyújtott.

Sajnos a Honvéd számára álltak szerencsésen a csillagok, a 48. percben Balogh Norbert talált be. A kispestiek az életükért és becsületükért játszottak a mai nap folyamán. Mezőnyfölényünk a 72.percben érett góllá, egy remek Sankovic beadás után, egy lefejelt labda került Könyves Norbi elé, aki magabiztosan a kapuba helyezett. Ezt követően visszatért a hangulat az arénába és óriási erőt adtak szurkolóink játékosainknak. Mentünk előre az egyenlítésért, ennek köszönhetően sajnos fellazultunk hátul és többször egy az egy elleni szituáció alakult ki. Egy ilyen helyzetet használt ki Traoré, aki végleg eldöntötte a találkozó sorsát. Játékosaink ennek ellenére sem adták fel, a közönségért is becsületből hajtottak tovább, Koszta Márk pedig a hosszabbításban beköszönt nevelő egyesületének.

A döntetlen igazságosabb eredményként szolgált volna, de megyünk tovább, a válogatott szünet után újult erővel folytatjuk a megkezdett utat!

Edzői értékelések:

Bódog Tamás: Nagyon fontos három pontot gyűjtöttünk be. A játékosok hozzáállása fantasztikus volt, amit elterveztünk maradéktalanul meg tudtunk valósítani. Ha kicsit pontosabbak vagyunk az első félidőben, már korábban eldönthettük volna a találkozót. Természetesen a ZTE egy remek csapat, nagyszerű edzővel. Látszott, hogy mit akarnak játszani és nem adják fel, de ezen a hétvégén nem követtük el azokat a hibákat, amelyeket az előző forduló alkalmával.

Boér Gábor: Nem mondok újdonságot, hogy ismét rögzített szituációból kaptunk gólt. Egy ilyen ellenfél ellen nagyon nehéz hátrányból játszani, megszállták térfelüket és ráadásul öt védővel is álltak fel. Kissé elbizonytalanodtunk és nem alkalmaztuk azokat a figurákat és kreatív játékot, amely eddig jellemzett minket. Én úgy éreztem, hogy egy jókor megszerzett szépítő találat akár mindent megfordíthat, de ez most egy ilyen nap volt.

 

/ megosztás