Bobál Gergely, Stieber és Radó góljaival magabiztos győzelmet arattunk a DVSC ellen.

Zárt kapuk mögött kezdődöttcsapatunk DVSC elleni, idegenbeli bajnokija, amelyre a koronavírus-járvány miatti intézkedések következtében nem léphettek be szurkolók. A mieink már pénteken elutaztak Balmazújvárosba, a keretből sérülés miatt Lesjak és Tamás hiányzott, vezetőedzőnk pedig 4-2-3-1-es felállásban küldte pályára a fiúkat.

Radó lövése jelentette az első lehetőséget a 4. percben, amit Szatmári blokkolt szögletre, a 8. minutumban aztán Bobál Gergely elől fejelték sarokrúgásra a labdát a védők. Válaszul a 16. percben Szécsi került egy szerencsésen elé pattanó labdával nagy helyzetbe, de a jobb alsó mellé lőtt.

Már a 27. percben, Bobál Gergely ziccerénél közel jártunk a vezető gólhoz, de a labda kevéssel a bal alsó mellé ment, a 30.-ban viszont már bevette csatárunk Kosicky kapuját: Stieber jobb oldali beadása után érkezett Bobál és lőtt a léc alá (0-1)!

Tíz perc sem kellett az újabb gólunkhoz: Szatmári hazaadása után Stieber támadta a hazai kapust, aki középpályásunkat találta el, Stieber pedig az üres kapuba lőtte második találatunkat (0-2)! A hajrában a harmadik gólunk is megszülethetett volna: Demjén kirúgása után Radó fejjel hozta nagy helyzetbe Bobál Gergelyt, aki azonban nem találta el a kaput.

A fordulást követően tíz perccel Garba lövésénél kellett blokkolniuk védőinknek, majd a 61. minutumban Radó szöktette a jobb oldalon felfutó Bőlét, aki a kapu fölé lőtt. Ezt követően is vezettünk veszélyes támadásokat, a hazaiak is mentek előre a szépítésért, de nagyobb helyzetig nem jutottak el.

A 85. percben ziccerbe kerültünk, amikor Stieber ugratta ki remek labdával Bőlét, Kosicky azonban nagy bravúrral szögletre mentett. Így is megszületett a harmadik gólunk, a 88. percben Stieber passza után Radó került helyzetbe, majd lőtt a léc alá, beállítva a végeredményt (0-3)!

Csapatunk remekül futballozva nagyon fontos győzelmet aratott Debrecenben.

DVSC – ZTE FC 0-3 (0-2)
DVSC: Kosicky – Bényei (Kundrák, 46.), Pávkovics, Szatmári, Ferenczi – Bódi, Haris, Kusnyír, Varga K. – Szécsi, Garba (Milunovic, 75.)
ZTE FC: Demjén - Bolla, Szépe (Bobál D., 34.), Katanec, Bedi - Katelaris, Mitrovic – Bőle (Babati, 89.), Stieber, Radó - Bobál G. (Ikoba, 81.)
Gólszerzők: Bobál G. (30.), Stieber (39.), Radó (88.)
Sárga lap: Kundrák (83.) ill. Katanec (12.), Bőle (44.), Bobál D. (57.)
Piros lap: -

fotó: Derencsényi István/dvsc.hu