Újabb mérföldkövéhez érkezett a zalaegerszegi labdarúgás, műfüves pályát adtunk át az ifjúsági és sportcentrumban!

Klubunk elkötelezett híve a magyar labdarúgásnak és az utánpótlásnevelésnek. Nem hiába aposztrofáljuk magunkat a „Jövő klubjának”, hisz célunk, hogy nem csak a város, a megye, hanem az egész hazai sportélet profitáljon a Zalaegerszegen folyó, minőségi munkából.

Céljaink eléréséhez elengedhetetlen a helyi infrastruktúra fejlesztése és a fejlődési lehetőség biztosítása fiatal futballistáink számára. A beruházás 70 százalékát TAO támogatás adta, míg az önrészt, azaz a maradék 30 százlékot a Végh család biztosította.

A ZTE FC tulajdonosa, Végh Gábor is megszólalt az átadó ünnepségen. „Látva az Önkormányzat helyzetét, úgy döntöttünk a családommal, hogy megfinanszirozzuk ennek a beruházásnak az önrészét. Rettenetesen fontos, hogy az utánpótlásunk rendben legyen, hogy jól működjön. Azt hiszem, olyan eredményeket érünk el, ami alátámasztja, hogy ezeket a fejlesztéseket megéri nekünk végrehajtani, áldozni érte. Legfőbb cél, hogy az utánpótlás, minél jobban fejlődjön, minél jobban érezze magát és minél jobb körülmények között tudjon dolgozni. Büszkék vagyunk, hogy magunk szerény eszközeivel mi is hozzá tudtunk ehhez járulni.”