Akadémiánk igazgatója tölti be a megbízott vezetőedzői pozíciót a hátralévő nyolc fordulóban.

Molnár Balázs az elmúlt négy esztendőben utánpótlásunk szakmai munkájáért felelt, játékosként pedig több mint 200 mérkőzésen viselte a kék-fehér mezt. A 44 éves szakember számára nem ismeretlen a csapat, hisz már korábban is vállalt szerepet az első keret stábjában. Az elmúlt napok történéseiről és az előttünk álló időszakról beszélgettünk.

 

Hogy áll fel a szakmai stáb a változást követően?

Mivel a csapatnál jók az eredmények, illetve jó a csapategység is, ezért az volt a vezetőség elképzelése, hogy minél kevesebb változás történjen a csapat életében. Ezért a tulajdonos nem új edzőben gondolkodott, hanem abban, hogy a meglévő stáb vigye tovább a csapatot. Csak annyi változás történt, hogy ebbe a stábba beléptem megbízott vezetőedzőként. Engem, illetve az egész stábot ismeri a csapat, így pedig elérhetjük azt, hogy minden a legzökkenőmentesebben menjen tovább.

Múlt héten távozott Koszta Márk és Waltner Róbert is. Hogy fogadták a hírt labdarúgóink?

Természetesen mindig nehéz egy edzőváltás a játékosok szemszögéből is. De az alapján, amit az elmúlt két napban láttam, profi játékosokról van szó, remek csapategység mellett, ezért szerintem fel tudják a dolgozni híreket és már a következő feladatokra fognak koncentrálni.

Mit vár a Debrecen elleni találkozótól?

Ugyanazt az eredményes játékot szeretnénk produkálni, mint az elmúlt mérkőzéseken. Stabil csapatvédekezés mellett próbálunk valamivel eredményesebb támadójátékot játszani.

Mivel lenne elégedett a szezon végén?

A mostani helyünk egy nagyon előkelő pozíció, a csapat tükrében. Úgy gondolom, hogy erőn felül teljesített a csapat a negyedik hellyel, de az a célunk, hogy a 4-6. hely közé odaérjünk, ez a realitás és ezért fogunk megtenni mindent a hátralévő nyolc fordulóban.