Felnőtt csapatunkban újabb és újabb saját nevelésű fiatalok kapják meg a lehetőséget a bizonyításra.

A mögöttünk hagyott, rendkívül sikeres szezonban felnőtt csapatunkban számos fiatal kapta meg a lehetőséget a bizonyításra – mindezt úgy, hogy az eredményesség nem sérült. Ez a jól felépített szakmai munka eredménye: az utánpótláskorú játékosok rendszeresen az első csapat keretével készültek, dr. Dobos Barna vezetőedző pedig jó érzékkel, a megfelelő pillanatokban küldte pályára őket bajnoki mérkőzéseken.

- Ez nagy lehetőség a fiatal játékosoknak, fejlődésük szempontjából egy fontos lépcsőfok. Azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy ezek a fiatalok még nem kész játékosok, tovább kell építeni őket a futball minden területén – nyilatkozta honlapunknak Molnár Balázs utánpótlás-szakágvezető. - Ebben az évben több fiatal tehetségünk bemutatkozhatott a felnőtt csapatban, amit elsősorban nagyon jó hozzállásuknak, a futball iránti elkötelezettségüknek köszönhetnek. Ezzel nagyon jó példát állítanak a ZTE utánpótlásában fejlődő fiatal játékosainknak.

A legfrissebb debütáló Czuczi Péter, aki 18 évesen, a Vasas elleni, 5-0-ra megnyert szezonzárón lépett először pályára felnőtt csapatunkban.

- Nagyon boldog vagyok, hogy a Vasas elleni bajnokin bemutatkozhattam az első csapatban – fogalmazott az ifjú tehetség. - Úgy érzem, megérte keményen dolgoznom, óriási élmény, hogy a bajnokcsapatban pályára léphettem. Ezen kívül az edzéseken is rengeteget fejlődtem, a társak befogadtak, és bízom benne, hogy kemény munkával egyre több lehetőséget kaphatok majd a ZTE első csapatában, az NB I-ben is.

Czuczin kívül korábban Szökrönyös Dániel és Németh Erik is bemutatkozott, Macher Dávid kapus az egész idényben a felnőttekkel edzett, ahogy a télen igazolt Szmola Bálint is. Sebestyén Lóránt egyelőre az edzéseken bizonyíthatott, a szintén saját nevelésű Horváth Krisztofer a télen a SPAL akadémiájára igazolt, de az ősz folyamán Ekker Milán és Szabó Patrik is pályára lépett kék-fehérben. Van tehát minta a fiatalok előtt, Babati Benjamin és Bedi Bence példája pedig mutatja, hogy kemény munkával a felnőtt csapat alapemberévé is válhatnak a tehetséges fiatalok.

- Jól működő kapcsolat alakult ki az utánpótlás és a felnőtt csapat stábja között, oda-vissza mindenben segítettük és támogattuk egymást – folytatta Molnár Balázs. - Szerencsére jelenleg is vannak fiatal tehetségek a ZTE utánpótlásban, célunk, hogy közülük minél többen bemutatkozhassanak felnőtt csapatunkban, utána viszont azt már nekik kell kiharcolniuk, hogy folyamatosan játéklehetőséget kapjanak. Az utánpótlás játékosok beintegrálása a felnőtt futballba egy nagyon fontos lépcsőfok, ezért ebben a továbbiakban is együttműködünk más klubokkal is, hogy fiatal tehetségeink egyszer a ZTE felnőtt csapatának is meghatározó tagjai legyenek.

Mi kell ahhoz, hogy hosszú távon a ZTE alapemberei legyenek a fiatalok? – tettük fel a kérdést.

- Elsősorban a mindennapi, kemény munkába vetett hit és a folyamatos fejlődni akarás a részükről, illetve a folyamatos játéklehetőség biztosítása és egyénekre kidolgozott fejlesztési tervek minél sikeresebb megvalósítása a mi részünkről. Mi, utánpótlásedzők azon leszünk, hogy minél több tudás átadása mellett megfelelő értékrenddel rendelkező játékosokat neveljünk – zárta szavait a szakágvezető.