Már negyedik éve a ZTE FC Támogatói Kör tagjaként!

Létezik egy dinamikusan fejlődő cég Zalaegerszegen, melynek vezetői a gazdasági szerepvállalás mellett fontosnak tartják a helyi társadalmi élet, ezen belül a sportban való szerepvállalásukat is. A cég két ügyvezető tulajdonosa, Lahocsinszky Tibor és Szalay Csaba, nem felejtve fiatalkori szerelmüket a mai napig a ZTE FC szurkolóinak vallják magukat és ennek nem csak az a jele, hogy minden hazai mérkőzésen kint szurkolnak a ZTE Arénában, hanem már cégükkel negyedik éve tagjai a ZTE FC TÁMOGATÓI Körének. A több mint 170 főt alkalmazó cégen belül is nagy hagyománya van a ZTE szeretetének, hiszen az alkalmazottak közül többen is tagjai a BLUE ARMADA szurkolói csoportnak és jelenleg is rendelkeznek éves bérlettel a ZTE FC mérkőzéseire.

A cég vezetői idén is fontosnak látják a ZTE FC támogatását, így egy újabb évre szóló reklámszerződést írtak alá Varga Miklós ügyvezető igazgatóval.

Büszkék vagyunk hogy ilyen támogatóink vannak, köszönjük a WEST HUNGARY TEXTIL Kft. támogatását!

Mindörökké ZETE!

/ megosztás