A Puskás Akadémiától érkezett szélsőnk hosszútávon is elkötelezte magát a Zetéhez, Mim Gergely a mai napon két évig tartó szerződést írt alá a klubbal és immár hivatalosan is a Zalaegerszeg játékosa
"Mim Gergely is Zalaegerszegen folytatja pályafutását”. Ez volt olvasható 2022. június 16-án az oldalunkon, amikor a fiatal tehetség 2023 nyaráig kötelezte el magát a kék-fehér színek mellett.
Később, a kölcsönszerződés lejárta után, plusz egy évvel hosszabbította meg itt tartózkodását, a mai napon pedig aláírta a klubváltásról szóló szerződését is.
Az elmúlt évek során a dinamikus szélsőnk nem csupán a pályán, hanem az öltözőben is kiemelkedő színfoltja lett a ZTE családnak. Bár a jelenlegi költségvetés nem tette lehetővé a játékos megvásárlását a Puskás Akadémiától, Végh Gábor a klub tulajdonosa és elnöke sajátkezűleg finanszírozta a transzfer létrejöttét. Tette mindezt azzal a szándékkal, hogy tovább erősítse szeretett klubunk, a ZTE FC keretét.
Mim Gergely 1999. június 7-én született Pécsett. Tizenhat évesen tette át székhelyét Fejér megyébe, a Puskás Akadémia csapatához, ahol 20 éves koráig pallérozódott. 2019-től Csákvárra került kölcsönbe és már akkor húzóembere volt a másodosztályú együttesnek. Geri a 2021/22-es szezonban három gólja mellett nyolc gólpasszt is kiosztott a Merkantil Bank Ligában és ezzel felhívta magára a figyelmet. A villámléptű játékos a Csákvár után vásárlási opcióval került Zalaegerszegre és azóta is meghatározó egyénisége a csapatunknak. A pályán nyújtott teljesítménye és személyisége alapján a vezetőség úgy döntött, megállapodást köt a Puskás Akadémiával és végleg leszerződteti a kölcsönben tartózkodó játékost. A klubváltásról Mim is megosztotta gondolatait a szurkolókkal.
„Azért döntöttem a ZTE mellett, mert az itt töltött időszakom alatt biztossá vált, hogy a jövőmet tekintve és sok más szempontból is a legjobb helyen vagyok. Jól érzem magam a csapatban és megkapom azt a bizalmat, ami minden játékos számára rendkívül fontos.”
„Friss igazolásunk” a Zalaegerszeg élvonalbeli keretének közel hatvan alkalommal volt tagja és több mint negyven mérkőzésen lépett pályára. Hat gólnál és három gólpassznál jár az NB I-ben, amit a fáradhatatlan mezőnymunkája, védekező és támadó oldalon mutatott jelenléte tovább ékesít. A rendkívül hasznos defenzív munkabírása mellett, jelenleg ő a legfiatalabb játékos a bajnokság ezen idényében, aki hatvan százalék feletti sikerességgel oldja meg az 1-1 elleni szituációkat. A DVTK elleni emlékezetes duplájával nem csak a mérkőzést nyertük meg, hanem a 15. forduló gólkirálya is lett.
„A tavalyi volt az első szezonom az NB I-ben és a tapasztalatom szerint idő kell hozzá, hogy egy játékos felvegye az élvonal ritmusát. Ez egy teljesen más szint. Közben egy sérülés is hátráltatott, eseménydús, mondhatni hullámzó volt, de pozitívan tekintek vissza a kölcsönszerződésem időszakára. Átéltem egy történelmi kupagyőzelmet, amire a legszebb élményként tekintek vissza. Az idei szezonban pedig már úgy érzem, a teljesítményemmel sikerült „beverekednem” magam a kezdőcsapatba. Sokat fejlődtem mióta Zalaegerszegen játszom és még tovább szeretném javítani a teljesítményem.”
Geri tevékeny részese volt a kupagyőzelemnek is, hisz négy alkalommal is kezdőként lépett pályára a tavalyi sorozatban. Az idei szezonra meghatározó tagja lett a keretnek és akár kezdőként, akár csereként lépett pályára, rendszerint nagy lendületet hozott. A technikás játékosnál jó helyen van a labda és számos alkalommal teremt gólhelyzetet saját maga vagy épp társai számára.
„Nagy öröm számunkra, hogy megszereztük Mim Geri játékjogát” – fogalmazott a klub sportigazgatója Sallói István.
„Mim Gergely, bár nem abszolút fiatalként érkezett hozzánk, de itt kapta meg a lehetőséget a bemutatkozásra az NB I-ben, így ő is annak a klubfilozófiának az eredménye, amelyet a klub 4 éve meghatározott. Olyan fiatal vagy kallódó tehetségeknek próbálunk lehetőséget adni, akik máshol ezt nem kapták meg.”

Mim 2016. március 29-én debütált az U17-es válogatottban, amikor csereként állt be egy Norvégia ellen játszott, korosztályos, barátságos mérkőzésen. Érdekesség, hogy akkor épp a jelenlegi csapattársát Kiss Bencét váltotta a gyepen. Két évvel később, 2018-ban, bemutatkozott a magyar U19-es keretben is.
„Geri az elmúlt két évben fokozatosan fejlődött és beleerősödött az élvonalba. Az első évében kisebb-nagyobb sérülések hátráltatták a teljesítményét, de az idei szezonra abszolút alapemberré vált és nagyszerű formában van. Meghatározó tagja a csapatnak, így hatalmas öröm, hogy további két évig erősítheti a klubunkat.”
Izgatottan várjuk a 24 éves tehetség elkövetkezendő időszakát itt Zalaegerszegen. Reméljük, hogy ez akárcsak nekünk, nektek szurkolóknak is örömteli hír és megszámlálhatatlan alkalommal halljuk még a: „Mim, Mim, Mim” rigmust a ZTE Aréna lelátóin! Üdv nálunk, Geri!
Mim Gergely eddigi legjobb pillanatait ITT tekinthetitek meg, valamint az örömhír kapcsán egy nyerményjátékben is részt vehettek, amelyre IDE KATTINTVA van lehetőségetek!








.jpg)

.png)
.png)










