Saját nevelésű fiatalunk megvillantotta tehetségét
Polater Szonja már nyolc éves kora óta a ZTE kötelékébe tartozik, kitartó munkájának köszönhetően pedig hétvégén a felnőttek között bizonyíthatott. A még mindig csak tizenhat esztendős középpályás a kezdő tizenegyben kapott helyet a PVSK ellen, melyet mesterhármassal hálált meg vezetőedzőnknek, Pergelné Kalamár Andreának. Fiatal növendékünkkel beszélgettünk karrierje kezdetéről és remek teljesítményéről is.
A KEZDETEK
„A Landorhegyi Általános Iskolába jártam, ahol sporttagozatos voltam. Szalai Csaba volt a testnevelés tanárom, aki lányoknak tartott fociedzéseket, ennek köszönhetően Bozsik programokon vehettem részt. Egyből megszerettem a labdarúgást, 2017-ben pedig leigazolt a ZTE.”
LABDARÚGÁS KÉK-FEHÉRBEN
„Az U9-es korosztálytól meneteltem egészen a ZTE felnőtt csapatáig. A kezdetekben két évig kapusként számítottak rám, a későbbiekben pedig már mezőnyjátékosként erősítettem a csapatot. Az U14-es korosztályban találtam meg a helyem a középpályán Németh László és Jelenics Brigitta edzőim segítségével. Eddigi legszebb emlékemet a csapatnál éppen a 2024/25-ös szezonban szereztem, ugyanis az év legjobb játékosa lettem a korosztályban. Óriási visszajelzést kaptam ez által, hogy sokat fejlődtem az évek során.”
16 ÉVESEN AZ NB II-BEN
„Pergelné Kalamár Andrea mellett a játékosok is ösztönöztek, hogy bátran szálljak szembe az ellenfelekkel. Bal szélen játszottam és az összjátéknak köszönhetően könnyen kapu elé jutottam. Nagy örömmel tölt el, hogy segíthettem a csapatot, hatalmas élménnyel gazdagodtam.”
JÖVŐBELI CÉLOK
„Ebben a szezonban is dobogós helyezést szeretnék végezni az U19-es korosztállyal, mellette pedig amikor lehetőségem van, továbbra is szeretnék feljátszani az NBII-es csapatba, ahol gyarapíthatom tudásom, és túlléphetek a határaimon. A labdarúgás egy olyan életforma, amit sosem tudnék abba hagyni, remélem még sok sikerben lehet részem.”
Köszönjük az interjút, Szonja. További sikereket kívánunk Zalaegerszegen!