A héten előbb a szlovén NS Mura, majd a horvát Slaven Belupo ellen lépünk pályára.

Csapatunk számára január 25-én, a Diósgyőr elleni hazai találkozóval folytatódnak az OTP Bank Liga küzdelmei, majd a tavaszi rajt után igen sűrű feburár következik. A bajnokság mellett ugyanis a Magyar Kupában is érdekeltek leszünk, ahol a legjobb nyolc közé jutásért az NB III Nyugati csoportjában szereplő Lipót Pékség SE-vel játszunk oda-visszavágós párharcot.

Az MLSZ versenybizottsága kijelölte a kupameccsek pontos kezdési időpontjait, ez alapján előbb február 12-én (szerdán) 14 órától Lipóton lépünk pályára, a visszavágót egy héttel később, február 19-én (szerdán) 18 órától játszuk a ZTE Arénában. Amennyiben sikerül a továbbjutás, a legjobb négybe kerülésért március 4-én és 11-én léphetünk majd pályára.

Addig is javában zajlik a felkészülésünk, amely során a héten két felkészülési mérkőzést játszunk. Szerdán 15 órától Muraszombaton, a szlovén élvonal 5. helyén álló NS Mura ellen lépünk pályára. Ellenfelünk január 6-án kezdte a téli felkészülést, és csapatunk ellen lépnek pályára először 2020-ban. A meccs a hazai klub tájékoztatása szerint zárt kapus lesz. Szombaton 14:30-tól hazai pályán fogadjuk a horvát első osztály 7. helyén álló Slaven Belupót, ami utolsó edzőmérkőzésünk lesz a jövő szombati bajnoki előtt.