A Fradi ellen kezdjük a 2023-as évet

A második fordulóból elhalasztott mérkőzésünk 2023. január 24-én, kedden, 18:30-tól kerül megrendezésre a ZTE Arénában.

A januári mérkőzésre IDE kattintva tudtok jegyet vásárolni.

Az eddig megvásárolt jegyek az új időpontra kiírt találkozóra is érvényesek lesznek, így aki úgy dönt, hogy kilátogat a rangadóra, nincs más teendője, mint felmutatni a korábban vásárolt belépőjét.

Módosításra is van lehetőség, azaz, ha valaki egy másik kiemelt mérkőzésre szeretné felhasználni belépőjét, az a Zete Shopban tudja megváltoztatni az adott mérkőzés jegyértékesítésének kezdetétől. Módosítani november 12-ig tudtok, ugyanabban a jegykategóriában, egy ősszel játszandó kiemelt mérkőzést választva.

Sajnáljuk, hogy a nyári, hétvégi időpontban nem került megrendezésre a mérkőzés, de bízunk benne, hogy január 24-én is minél többen ki tudtok látogatni, hogy élőben biztassátok a csapatot a címvédő ellen. Kérdés esetén, kollégáink állnak rendelkezésetekre a shop@ztefc.hu e-mail címen keresztül.