ZTE FC 0 – 1 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC
A tavaszi szezon első hazai mérkőzését vasárnap este játszottuk a Nyíregyháza Spartacus FC ellen. A 20. fordulóban tabellaszomszédunk, a Kisvárda Master Good döntetlent játszott a DVTK otthonában, így csapatunk a hatodik helyért lépett pályára a Szpari ellen.

Jó iramban kezdődött a késő esti mérkőzés, ám a játék kissé pontatlan volt. Az első tíz percben gyakran gazdát cserélt a labda, ugyanakkor mindkét fél elsősorban a támadások építésére és a vezető találat megszerzésére koncentrált.
A vendégcsapat magasan kezdte meg a letámadást, így többször is ívelésekkel próbáltuk átjátszani a középpályát. Daniel Lima és Maxsuell a támadósorban gyakran váltogatták a pozíciókat, ez azonban egyelőre nem zavarta meg a Szpari védelmét.
A 26. percben Kiss Bence kapott labdát középen, majd azonnal Maxsuellt ugratta ki a védők mögött. A brazil támadó jól fedezte a labdát, bevezette a tizenhatoson belülre, majd jobb lábbal laposan a bal alsó sarokba csavart. Az asszisztens azonban lest jelzett, és a VAR-vizsgálat után is érvénytelen maradt a találat.
A 34. percben egy vendég szögletet követően tudtunk gyors kontrát vezetni. Maxsuell labdával is gyorsabb volt mindenkinél, két védőt is becsapott, majd húsz méternél a jobb oldalon felzárkózó Daniel Lima elé tálalt. Kilencesünk a hosszú sarkot vette célba, de lövése pontatlan volt.
A szünethez közeledve nemcsak a tempó, hanem helyenként a játék minősége is javult. Az első félidő legjobbja Maxsuell volt, akinek gólja csak hajszálon múlt, emellett több remek megindulással hívta fel magára a figyelmet. A hosszabbításban Skribek lapos lövése még belefért az időbe, ám nem jelentett komoly veszélyt.

A fordulást követően a mérkőzés addigi legjobbja hagyta ki az addigi legnagyobb helyzetet. Kiss Bence remekül indult meg középen, majd jól vette célba Kovács kapuját. A bal felső sarok felé tartó csavarást a vendégek kapusa hatalmas bravúrral ütötte ki, éppen az ott érkező Maxsuell elé, aki azonban nem tudta kapásból a leszorítani a labdát, így fölé lőtt.
Nem sokkal később Skribek ugratta ki nagyszerű ütemben Daniel Limát. Támadónk egy átvétel után középről lőhetett, de a jobb lábas csavarás hosszúra sikerült, és elhaladt a bal kapufa mellett – újabb nagy lehetőség maradt kihasználatlanul.

Az 58. perc fordulópontot hozott. Skribek egy vendégfigyelmetlenséget követően megindulhatott szemben a kapuval, ám Kovács ismét bravúrral hárított az egy az egy elleni szituációban. Szinte azonnal érkezett a kontrából a hazai hiba: Gundel-Takács Bence elhagyta kapuját egy haza passzolt labdára, Peraza biztosítani próbált, azonban rossz irányba tolt, így Tijani mintegy 19 méterről az üres kapuba passzolhatott. (0–1)
Bő tíz perccel később újabb lehetőség adódott: José Calderón iramodott meg a bal szélen, és utol is érte a hosszú labdát. A beadást követően előbb tisztázott a védelem, majd Skribek bal lábas lövését blokkolták a védők.
A hajrához közeledve elsősorban a bal oldalon próbáltunk helyzeteket kialakítani, Calderón és Maxsuell oldala volt a legaktívabb. Egy újabb onnan érkező labda után kisebb kavarodás alakult ki a tizenhatoson belül, végül Csonka András a védők szorításában kapura pöckölte a labdát, ám Kovács kezébe.
Csapatunk a végső sípszóig hajtott, de nem sikerült betalálnunk, így a Nyíregyháza Spartacus FC 0–1 arányban elvitte a három pontot a ZTE Arénából.
Nuno Campos, vezetőedzőnk így értékelt a mérkőzés után:
„Úgy gondolom, nem született igazságos eredmény, de ilyen a futball. A második félidőben három nagy helyzetünk is volt, míg az ellenfél nem egy általuk kialakított akcióból talált be. Véget ért ez a szép sorozat, amelyre talán még mi magunk sem számítottunk. Az elsődleges cél a bennmaradás, valamint az, hogy a csapat minden mérkőzésen kilencven percen keresztül versenyképes legyen, ezen pedig még dolgoznunk kell.”

Csapatkapitányunk, Szendrei Norbert is nyilatkozott:
„A rossz helyzetkihasználás miatt szenvedtünk ma vereséget. Úgy gondolom, lehet építkezni a most lezárult kiváló sorozatból. Tisztában voltunk vele, hogy nem fogunk minden mérkőzést megnyerni, de továbbra is küzdeni fogunk, ahogy eddig is, és szeretnénk folytatni azt a jó játékot, amelyet az elmúlt időszakban a szurkolók is láthattak tőlünk.”
Véget ért a hét mérkőzésen át tartó veretlen sorozat, de hamarosan lehetőségünk lesz a javításra. A 20. forduló zárómérkőzése után továbbra is a 7. helyről várjuk a folytatást. A ZTE FC a Puskás Akadémia FC csapatánál vendégeskedik február 8-án. HAJRÁ, ZTE!
ÖSSZEÁLLÍTÁSOK
ZTE FC
1 GUNDEL-TAKÁCS – 4 PERAZA – 5 VÁRKONYI – 7 SKRIBEK – 8 CSONKA (73’ LÓPEZ) – 9 LIMA – 11 SZENDREI – 18 CALDERÓN – 23 MAXSUELL – 30 AMATO (76’ JOAO VICTOR) – 49 KISS (85’ VICTORY)
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC
63 KOVÁCS – 9 KVASINA – 10 MANNER (86’ ALAXAI) – 12 KOVÁCS – 14 NAGY (55’ TOMA) – 15 TEMESVÁRI – 26 TIJANI (67’ BABUNSKI) – 31 KATONA – 66 BENCZENLEITNER – 70 KATONA (46’ ANTONOV) – 98 DRESKOVIC








.jpg)

.png)
.png)










