TOVÁBBRA IS VERETLEN A CSAPAT

Paksi FC – ZTE FC mérkőzés zárta a Fizz Liga 4. fordulóját, augusztus 17-én, vasárnap este. Mindkét fél számára nagy volt a tét, míg a mieink továbbra is az első győzelemért hajtottak, a Paks számára a három pont egyet jelentett volna a listavezetéssel. Kezdőcsapatunkba bekerült eltiltása után Várkonyi Bence, valamint Csonka András is.

Tíz perc telt el a találkozóból izgalmasabb esemény nélkül. A paksiak a vártakhoz mérten megpróbálták ránk helyezni a nyomást és a labdát is többet birtokolták, de mi sem szórtuk el első szándékból a játékszert, amikor megszereztük.

Szendrei és Csonka rendre visszaléptek, hogy nyomás alatt is higgadtan építsük a támadásokat. Nyolcasunk több nagyszerű labdát is adott mélységből, amelyek nem csak pontosak, de rendkívül hasznosak voltak, hiszen a feltolt hazai frontvonal mögött megnyíltak a területek.

A 16. percben jött el az első veszélyes akció, szerencsére egerszegi oldalról. Dénes Csanád Vilmos indult meg a jobb szélen a kinyílt paksi védelem mögé és már a tizenhatoson belül tudta megszelídíteni a labdát. A visszapassz Kiss Bence elé érkezett, aki jobb lábbal laposan lőtt a jobb alsó sarok felé. A visszaérkező Kinyik óriási bravúrral mentett a gólvonal előtt.

Nem sokkal később Lenzsér jobb oldali beadása tekeredett veszélyesen a kapunk elé, a beadásra pedig Hahn érkezett Csonka és Nyíri között. A paksi támadó kapásból próbálkozott, de a lövés középre tartott és nem okozott gondot Gundel-Takácsnak.

A következő negyedóra ismét lassabban telt, dominált a mezőnyharc, de fel-fel értünk a paksi kapu elé. A 31. percben Csonka András indult meg szép mozdulatokkal középen és választhatott a támadást kísérő társak közül. A labda végül Joao Victor után ismét Csonkához került vissza a boxon belül, de a kissé erősre sikeredett labdaátvételben elhalt az akció.

A 37. percben szépen, külsővel intézett passzt Horváth, a Csóka mellett kilépő Galambos elé. A mindössze tizenhét éves támadó, korát meghazudtoló rutinnal fedezte a labdát és lőtt a rövid sarok felé. A próbálkozás pontatlan lett, Gundel-Takács nyugodtan engedte el a lövést a kapu fölé.

A szünethez közelítve sem akadt nagyobb ziccer egyik oldalon sem. Jól zártunk a kapu előtt, így a hazaiak inkább átlövésekkel próbálkoztak, mi pedig az adódó kontra lehetőségekkel próbáltunk meg ritmusban felülkerekedni. Az első félidő legnagyobb helyzete Kiss előtt adódott, akinek lövését Kinyik az utolsó pillanatban szedte ki becsúszva, gól nélkül tértünk pihenőre.

Ahogy az eddig lejátszott harminc NB I-es Paks – ZTE párharc során soha, most sem született gól nélküli döntetlen, a második félidő kezdetén megszerezte a vezetést a Paks. Osváth adta élesen középre a jobb szélről a labdát, amire Csóka ugrott, de a beadás magas volt és az így, csak megcsúszott védőnk fején. A hosszú oldalon Nyírit megelőzve Silye érkezett és bal belsővel az üresen tátongó jobb oldalba passzolta a labdát. (1-0)

Fél óra volt hátra a meccsből, amikor hármat is cserélt Nuno Campos. Krajcsovics és a debütáló David López frissítés céljából érkeztek, Amato pedig a megsérült Szendreit váltotta. Továbbra is a hazaiak diktálták a tempót, de egy gólos különbség mellett, élt bennünk a remény.

A 65. percben Krajcsovics Ábel iramodott meg egyedül a bal szélen, ügyesen tartotta meg, beverekedte magát a lövőhelyzetig és jobb lábbal tüzelt. Az erős, közelről érkező lövésbe Kovácsik óriási reflexmozdulattal kapott bele és ütötte szögletre a labdát.

A sarokrúgás bár gólt nem hozott, büntetőt igen. A hosszú oldalra beadott labdát Dénes Vilmos tette vissza kapásból, ami Osváth karjáról pattant le. A VAR hosszasan vizsgálta az esetet, majd Dr. Csonka Bence, játékvezető a visszajátszás után a tizenegyespontra mutatott.

Yohan Croizet-Kollár már a csapatkapiányi karszalaggal a karján állt oda a büntetőhöz és ballal higgadtan a jobb sarokba helyezett. Kovácsik a másik oldalra ugrott, így esélye sem volt. Az utolsó húsz percre ismét döntetlen állással fordultak rá a csapatok. Yohan első gólját szerezte az idei kiírásban. (1-1)

A gól után azonban megfogyatkozott csapatunk. Dénes Vilmos Silyét próbálta meg szerelni hátulról, de az elkésett belépője után megkapta második sárga lapját is. Emberhátrányban fordultunk rá a hajrára, de ez sem vetette vissza a fiúkat.

A 74. percben ugyanis a születésnapos Krajcsovics Ábel góljával fordult a kocka. David López szabadon indulhatott meg a jobb szélen és finoman pörgetett a védők fölött a túloldalról középre húzódó Krajcsovics elé. Fiatal szélsőnk átvette, okosan tette át bal combjáról a jobb lábára a labdát és laposan a hálóba passzolt Kovácsik mellett. López gólpasszal debütált a ZTE FC színeiben, első profi, felnőtt labdarúgó mérkőzésén. (1-2)

Joseth Peraza is megérkezett a védelembe, amelyet egy emberként erősített a csapat. Szükség volt rá, hiszen az emberelőnyt mindenképp szerette volna kihasználni a Paks az utolsó percekben. Krajcsovics és a frissen beállt Huszti gyors játékára pedig számíthattunk a kontrák során. A hosszabbítással bőkezű volt a játékvezető, hét perces hosszabbítás zárta a találkozót.

A ráadás első percében jártunk, amikor a bal oldalról érkező paksi beadásra Huszti nem jól reagált, lábáról a jobb alsó sarok felé tartott labda, Gundel-Takács repült és hatalmas védést mutatott be, oldalra ütötte a labdát a váratlan szituációt követően.

Sajnos nem bírtuk ki a hátralévő perceket kapott gól nélkül. Haraszti beívelése Tóth Barnát találta meg, aki háttal a kapunak, ügyesen csúsztatott a bal felső sarokba. Az ellentmondást nem tűrő paksi támadóerő rést ütött a pajzson, az egyenlítő találat után pedig nagyon hosszú percek következtek a lefújásig. (2-2)

További nehéz pillanatok, amelyeken ezúttal hálóőrünk, Gundel-Takács Bence segítette át a csapatot. Több, bravúros védést is bemutatott a pattanásig feszült idegjátékban, amely láthatóan nem törte meg kapusunkat. Az ő bravúrjai is kellettek ahhoz, hogy együttesünk ponttal térhessen haza Paksról. Végeredmény, Paksi FC – ZTE FC, 2-2.

A mérkőzést követően vezetőedzőnk mellett, több játékosunk is értékelt:

Nuno Campos

„A mérkőzés végéhez közeledve nagyon hittünk a sikerben, és természetesen egy kissé csalódottak vagyunk az eredmény miatt. Ugyanakkor egy rendkívül erős csapat ellen játszottunk, és mindent megtettünk a három pont megszerzéséért. A játékosok megérdemlik a bizalmat, ahogyan a mai teljesítményük is azt bizonyítja. Szeretném ismét megköszönni szurkolóink támogatását, akik ezúttal is elkísérték a csapatot. Nagyon szerettük volna értük is begyűjteni a mai pontokat.”

Krajcsovics Ábel, aki születésnaposként találta be.

„Elsősorban szeretném megköszönni a köszöntéseket és a gratulációkat. Ismét nagyon szerettünk volna győzni, de sajnos erre még várnunk kell. Kissé bosszantó, hogy nem bírtuk kihúzni a mérkőzés végét, ugyanakkor a csapat óriásit küzdött. Nehéz meccs volt, rengeteget futottunk, még én is elfáradtam, pedig csak bő harminc percre álltam be. A Paks nagyon jól játszott, fejjel rendkívül veszélyesek, és ezt ki is használták. A döntetlenek ellenére jó úton járunk, és egyértelműen érezhető a csapat fejlődése.”


Csonka András

„Nagyon köszönjük a támogatást! Mindig igyekszem a legtöbbet kiadni magamból, amikor a pályán vagyok, és keményen dolgozni a csapatért. Élvezem a játékfelfogásunkat, és úgy érzem, azáltal, amit a szakmai stáb kér tőlünk, rengeteg lehetőségünk van a fejlődésre, nem beszélve arról, hogy élvezzük is a játékot. Sajnálom és csalódott is vagyok, hogy nem tudtuk kihúzni a mérkőzést, de jövő héten újabb lehetőség vár ránk, és tovább fogunk dolgozni!”

David López

„Nagyon boldog vagyok, hogy megtörtént a profi debütálásom. Kicsi korom óta rengeteget dolgoztam ezért. Hálás vagyok az egész családomnak, a barátnőmnek és a barátaimnak, hogy mindig mellettem állnak. Biztos vagyok benne, hogy mindenki, aki szeret, büszke rám. Köszönöm a klubnak és az edzői stábnak a bizalmat. A szurkolóknak köszönjük a támogatást, mi mindent megteszünk, hogy sok örömet szerezzünk nekik!”


 

Gundel-Takács Bence

„Nagyon intenzív mérkőzés volt. Szerintem a döntetlen igazságos eredmény, de fájó, hogy ismét csak egy hajszálon múlt a győzelem. Nem lehetünk elégedetlenek, mert a Paks ellen nagyon nehéz játszani, főleg emberhátrányban. Jó úton halad a csapat ebben a szezonban, a közösségünk nagyon erős, és ezt szerintem már többször is bizonyítottuk.”

A mai, emberhátrányban kiharcolt pontért gratulálunk a fiúknak! Bár a döntetlen sorozatunk az idei szezonban immár négyre nőtt, értékes lehet a Paks ellen elért mai eredmény és csapatunk továbbra is veretlen. Első győzelmünk megszerzésére legközelebb augusztus 23-án lesz lehetőségünk, méghozzá hazai környezetben, az Újpest FC ellen. Belépőjegyek már elérhetők a holnapon, szeretettel várunk mindenkit a ZTE Arénában! HAJRÁ, ZTE!

 

 

ÖSSZEÁLLÍTÁSOK

PAKSI FC
1 KOVÁCSIK – 2 KINYIK – 5 VÉCSEI (82’ PETŐ) – 9 HAHN (65’ HARASZTI) – 11 OSVÁTH – 14 SILYE – 18 GYURKITS (70’ BÖDE) – 19 HORVÁTH (81’ WINDECKER) – 21 PAPP – 24 LENZSÉR – 27 GALAMBOS (64’ TÓTH)

ZTE FC
1 GUNDEL-TAKÁCS – 5 VÁRKONYI – 8 CSONKA – 10 CROIZET-KOLLÁR (77’ PERAZA) – 11 SZENDREI (59’ AMATO) – 17 NYÍRI (59’ LÓPEZ) – 21 CSÓKA – 49 KISS (59’ KRAJCSOVICS) – 70 JOAO VICTOR (86’ HUSZTI) – 77 PAPP – 99 DÉNES