Fölénnyel nyert február legszebb találata!
Március 3-án hirdettük meg, hogy keressük a februári hónap legszebb ZTE találatát. A gólokra rengeteg voks érkezett be, amit ezúttal is köszönünk szépen! A szavazást a mai nap folyamán, 12:00 órakor lezártuk és a szavazók között kisorsoltuk a nyereményjáték győztesét is. Egyöntetű eredménnyel Medgyes Sinan, Újpest FC elleni találta lett a hónap gólja februárban!
Medgyes a közönségkedvenc találatot az OTP Bank Liga 20. fordulójában szerezte, amikor az Újpest FC csapatához látogattunk. A mérkőzés drámai végjátékot hozott és szélső védőnk a 94. percben egy remek lövéssel döntötte el a találkozót, amellyel nem csupán a három pontot, hanem immár a szurkolók szívét is elhódította. Kétséget kizáróan egy remekül kivitelezett, technikailag nehéz mozdulatsorról beszélhetünk, ami nem csupán szemet gyönyörködtető, hanem rendkívül fontos momentuma volt az elmúlt hónapnak.
Gratulálunk, Sinu!
A szavazók közötti sorsolás nyertese pedig nem más mint: Papp Tamás, aki egy páros belépővel lett gazdagabb a következő hazai mérkőzések valamelyikére.
Köszönjük mindenkinek a leadott szavazatokat!