Mindenki számára ismerősen csenghet a név, hiszen 2020-ban eredményes fél évet töltött Zalaegerszegen, aki a zalai vidék után a MOL Fehérvár csapatához távozott, ahol 2020-2021 között töltötte be a vezetőedzői szerepkört, majd a következő évben az MTK Budapest kispadjára tette át a székhelyét, melyet egy kozármislenyi időszak követett.

Vargabetűvel érkezik tehát vissza hozzánk Márton Gábor, akire ismételten nagy kihívások várnak, hiszen csapatunk a tabella tizedik helyén kezdte meg a válogatott szünetet.

Az előttünk álló két hét azonban bizakodásra adhat okot, hiszen a következő bajnokira legközelebb november 25-én kerül sor, így, bár nem sok, de remélhetőleg elegendő idő áll az új stáb és a csapat előtt az összeszokásra.

"Nagyon jó érzés visszatérni, hiszen bár rövid időt töltöttem itt, de nagyon szép eredményeket értünk el, rengeteget kaptam az itteni emberektől, a szurkolóktól és a csapattól is. Bízom benne, hogy most is hasonlóképpen alakul az előttünk álló időszak és rengeteg közös sikert ünnepelhetünk együtt. Úgy gondolom, hogy az elvárások egyértelműek, hiszen a fő cél az, hogy a ZTE FC bent maradjon az NB I-ben és a szezon végeztével a szurkolókkal együtt örülhessünk." - nyilatkozta Márton Gábor a honlapunknak. 

 

Márton Gábornak ezúton is sok sikert kívánunk és üdvözöljük újra Zalaegerszegen!