Koszta Márkot kivásároltuk az újpesti szerződéséből, 3 évre írt alá Zalaegerszegen.

Több poszton bevethető támadóval erősített csapatunk: kivásároltuk élő szerződéséből a legutóbb Újpesten futballozó Koszta Márkot, aki három éves szerződést írt alá klubunkkal.

A 23 esztendős, 184 centiméter magas Koszta szélső támadóként, de akár támadó középpályásként is bevethető. Tagja volt a Budapest Honvéd 2017-es bajnokcsapatának, ahol 31 bajnokin hat góllal és hét gólpasszal vette ki a részét a bajnoki aranyéremből.

Évek óta folyamatosan alapember az NB I-ben, a Honvéd után a Mezőkövesd, majd az Újpest színeiben is stabilan jó teljesítményt nyújtott. Kosztának eddig 103 bajnoki meccse van a magyar élvonalban, ezeken 23 gólt lőtt és 15 gólpasszt adott. Korábban tagja volt az U21-es, az U20-as és az U18-as korosztályos nemzeti csapatnak is.

Sok sikert kívánunk neki kék-fehérben!